Gál Gyöngyi, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős szaktanfelügyelője az anyanyelv és a magyar irodalom oktatásának problémáiról, valamint a gyerek—szülő—pedagógus kapcsolatának fontosságáról nyilatkozik.

— A magyartanárok számára gyakran okoz nehézséget az, hogy a fiatalok többsége nem szeret olvasni, még a kötelező házi olvasmányokat sem olvassák el. Mivel magyarázható ez az egyre gyakoribb jelenség?

— Az olvasóvá válás kérdése kisgyermekkorban dől el. Akkor, amikor még nem is igazán érti a gyerek a mesét, de az anya történeteket mesél, énekel neki, mondókákat mond. Az anyanyelvi nevelés otthon, kisgyermekkorban kezdődik. Ha ez nem valósul meg idejében, akkor a gyereket nagyon nehéz ráállítani erre az útra, de meg kell próbálni, viszont ez nem egyedül a pedagógus feladata, hanem a szülőkkel közösen kell cselekedni. Ha a gyerek otthon nem lát más példát, mint hogy a könyv elhanyagolható eszköz vagy érték a házban, a nagy szerepet a televízió kapja, abban is a félrenevelő sorozatok, akkor az ilyen családban felnövő gyereknek nem fog kifejlődni a szépérzéke.

— Tehát a szülő dönt arról, hogy könyvek olvasására vagy tévésorozatok nézésére szoktatja a gyereket?

— Ez valóban így van. A televízió, a számítógép, az internet rengeteg időt elvesz a gyerektől, elvonja a figyelmet a könyvtől, leszakítja az olvasásról. Az iskola nem elég ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket visszaterelje az olvasáshoz, főként akkor, ha a szülő együtt izgul a gyerekekkel a tévébulvárokon.

— Mindezek mellett maguk az irodalomtanárok is gyakran panaszolják, hogy a tanterv nem szolgálja igazán az irodalomoktatást.

— A tantervek valóban nem olyan tartalmakkal állnak elő, amelyek gyermekközpontúak lennének, és azt a korszerű világképet adnák vissza, ami által a gyerek otthon érzi magát az irodalomban. Ez az egyik oka annak, hogy a fiatalság nem vevő már a kortárs irodalomra, nem is érti igazán, vagy ha igen, nagyon kevesen vannak azok a gyerekek, akik nyitottak, akik valóban olvasói a mai irodalomnak. Itt valóban gondok vannak. Mindenképpen változtatni kellene a tanterven, de az még nem lenne elegendő a megoldáshoz. Az anyanyelv és a magyar irodalom oktatásához szükség lenne a gyerek—szülő—pedagógus kapcsolat megerősítésére, ez a hármas egység kiegyensúlyozott kell hogy legyen a gyerek érdekében. Itt tulajdonképpen nemcsak a diákról van szó, hanem anyanyelvünkről, a kultúránkról, az együttgondolkodásról, az értékeinkről, amelyeket mi fontosnak tartunk.

— Visszatérve a kortárs irodalom oktatásához: meg lehet-e szeretni a kortárs irodalmat a klasszikus irodalom ismerete nélkül?

— Nagyon jó a felvetés. A tantervi koncepcióba bekerült egy műfajközpontú tanítási módszer, ami kiiktatta, felborította a kronológiát, emiatt a tanárok is félre kellett tegyék a régi, bevált oktatási módszereket. Kronológia nélkül nem igazán tudjuk megvalósítani azt az ívet, ami a gyereket elvezeti a kortárs irodalom értéséhez. Viszont az sem lehet, hogy kilencedik osztályban kezdjük a régi irodalom tanítását, és csak tizenkettedik osztályban jussunk el a kortárs irodalomhoz. Valahogy úgy kellene gondolkodni, hogy párhuzamosan a régi irodalom oktatásával a tanulókat érjék olyan impulzusok is — még akkor is, ha nagy a különbség —, hogy tudják összehasonlítani és értelmezni a régit és az újat.

— Jelen pillanatban Szatmár megyében van elegendő magyartanár?

— A szakképzett magyartanárokkal úgy vagyunk, mint a mesékben: van is, meg nincs is. Ha azt tekintjük, hogy mennyire lecsökkent a gyerekek létszáma, hogy osztályok szűntek meg, és iskolákat zártak be, akkor azt mondhatnám, hogy a magyartanárok száma lefedi az osztályok számát. Mivel a magyartanároknál generációváltás volt, sokan nyugdíjba mentek, sok fiatal jött, akik családot alapítottak, gyereket vállaltak, most nagyon sokan tanár gyereknevelési szabadságon vannak, ezért alakult ki az a helyzet, hogy tizennégy nyugdíjas magyartanárt hívtunk vissza helyettesíteni.

— Nagyon sok községben úgy marad meg a magyar tannyelvű osztály, hogy azokat roma gyerekekkel töltik meg. Nem történik ez a magyar nyelvű oktatás rovására?

— A roma kérdés valóban érinti a magyar nyelvű oktatást. Szatmár megyében a romák nagy százaléka a magyar nyelvet beszéli. Számukra is biztosított a roma nyelven történő oktatás, de erre csak Csedregben, Érszakácsiban és Tasnádszarvadon tartanak igényt. Azokban a falvakban, ahol nagyszámú a roma közösség, sajnos előfordul, hogy a magyar gyerekeket más iskolába íratják szüleik, nem maradnak csak a roma gyerekek, emiatt elmennek a szakképzett tanárok. Köztudott, hogy a roma szülők hozzáállása különbözik a magyar gyerekek szüleinek a hozzáállásától, és ezt rövid időn belül nem lehet megváltoztatni. Ameddig nem következik be egy mentalitásváltás, addig sajnos problémákkal fogunk küzdeni.

Elek György