Belföld

Az állampolgárok mindössze egyharmada elégedett a teljes hazai oktatási rendszerrel

2021.02.08 - 18:08

A felmérésben részt vevők többsége, több mint 50% úgy értékeli, hogy a romániai iskolák esélyegyenlőséget kínálnak minden gyermek számára - áll a kormány fenntartható fejlődésért felelős osztályának közleményében.

Úgy tűnik azonban, hogy ennek a közvélekedésnek ellentmondanak az objektív adatok, különösen azok, amelyek a világjárvány miatt módosult oktatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatosak - olvasható a jelentésben. E szerint ugyanis körülbelül egymillió gyermeknek egy ideig nem volt hozzáférése a digitális oktatáshoz.

Jelentős eltérések mutatkoznak az iskolai lemorzsolódás földrajzi megoszlásában: az INS 2018-as adatai szerint ez az arány a legalacsonyabb Bukarestben (-1,7%), a legmagasabb pedig az ország középső régióiban (3,3%), nyugaton (3,2%) és délkeleten (3%).

Az állampolgárok 52%-a elégedett az alapfokú oktatással, itt a legalacsonyabb a lemorzsolódás aránya is: 2018-ban 1,6% volt.

Ugyanakkor a megkérdezettek 50%-a szeretne az Európai Unió valamely országában tanulni, vagy gyermekét adná az EU iskoláinak valamelyikébe.

A válaszadók kevesebb mint fele (48%) véli úgy, hogy a hazai oktatási rendszer versenyképes, míg 31% elégedett vele.

A szakoktatás minőségét a megkérdezettek 42%-a tartja jónak, az 5-8 osztályban folyó oktatás minőségével 40%, a 9-12 osztályos oktatás minőségével 38% elégedett.

Az állampolgárok tehát az elemi, illetve az egyetemi oktatás minőségét értékelik jobbnak, az általános iskolai és gimnáziumi oktatást pedig több kritika éri. A lemorzsolódás szintje is nagyobb az 5-12. osztályos tanulók esetében.

A válaszadók 24%-a ugyanakkor úgy vélte, hogy a romániai tanügyi rendszer állapota most jobb, mint 5 évvel ezelőtt.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Három Szatmár megyei iskola gazdagodott korszerű felszerelésekkel

Az új tanév kezdetére három Szatmár megyei iskola gazdagodott korszerű eszközökkel: új laboratóriumok, robotikai felszerelések, laptopok, VR-szemüvegek és interaktív eszközök segítik a tanulást.
Szatmárnémeti

Negyven iskolában kezdik jobb viszonyok között a tanévet

Az utóbbi időben több mint 65 millió lejt fordított a szatmárnémeti városvezetés oktatási intézmények fejlesztésére.
Belföld

Románia alig költ az oktatásra

Az uniós tagállamok közül Románia fordítja GDP-arányosan a legkevesebb közpénzt oktatásra.