Vidék

Az állam- és egyházalapítóra emlékeztek

2019.08.20 - 07:37

A Pettyéni Református Egyházközség szervezésében vasárnap emlékeztek meg állam- és egyházalapító első királyunkról. Az ünnepi alkalomra magyarországi vendégek is érkeztek, a rendezvény második felében koncert és szeretetvendégség várta a jelenlévőket.

 

Vasárnap délután a pettyéni református templomban ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg államalapító Szent István királyunkról. Az egyházközségben évek óta minden augusztus huszadikához közel eső vasárnap idézik fel állam- és egyházalapító első királyunk életét és munkásságát. Ezen az alkalmon Tisza Tibor magyarországi lelkipásztort és a vele érkező küldöttséget is vendégül látja a Pettyéni Református Egyházközség, kifejezve ezzel az összetartozás fontosságát. Az ünnepi istentiszteleten ezúttal is Tisza Tibor református lelkipásztor hirdette az igét; a Panyolai Református Egyházközség korábbi lelkésze egy rövid ideje Szamosszegen folytatja lelkipásztori tevékenységét, így most először kísérte el a szamosszegi egyházközség gondnoka és felesége, hogy az általa vezetett új gyülekezet is megismerkedjen a pettyéniekkel. Tisza Tibor igehirdetésében arról beszélt, hogy Izrael népe életének fontos szakasza volt a pusztai vándorlás. Ez idő alatt Isten Mózes által üzenetekkel bátorította a sokszor nehéz körülmények között vándorló népet, emlékeztetve őket arra, hogy a cél az ígéret földjének az elérése. A vándorló nép nem mindig hitt az isteni üzenetekben, mint ahogy mi, mai vándorló emberek sem hiszünk, amikor nehézségekkel találkozunk. Ezért van szükség a változásra, a változás pedig csak akkor következik be, ha elfogadjuk Krisztust mint megváltót.

Az igehirdetést követően Sztankovics Alexandra, a Pettyéni Református Egyházközség tagja tartott előadást István királyról. Ritka alkalom, hogy egy történelmi előadást ilyen nagy figyelem kísérjen. Sztankovics Alexandra fiatalos stílusban, a hallgatóság igényeinek megfelelő szinten ismertette első nagy királyunk életének és munkásságának azokat a mozzanatait, amelyek meghatározók voltak az ország és az egyház megalakulása és megmaradása szempontjából. Nem történelemleckét mondott el, hanem felhívta a figyelmet a történelem ezen szakaszának meghatározó mozzanataira. Az előadást követően Budai Szabina mondta el Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét.

Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor megköszönte a vendégek részvételét, valamint azt, hogy a pettyéniek vallási felekezetre való tekintet nélkül részt vettek az ünnepi eseményen. A továbbiakban a gyülekezeti ház udvarán gazdag szeretetvendégséggel várták a résztvevőket, ahol a RetroMánia zenekar szórakoztatta a résztvevőket.

 

 

Elek György