A Magyar Költészet Napja alkalmából Pálffy Tamás Szabolccsal életéről, eddigi pályafutásáról beszélgettünk, felidézve a versírásban elért eddigi eredményeit, küzdelmeit és sikereit, ugyanakkor szó esett az eddig közölt köteteiről, valamint a terveiről.

A székelyudvarhelyi születésű és időszakosan Szatmárnémetiben is dolgozó unitárius lelkész, kortárs költő jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció és közkapcsolatok karának mesterképző kurzusára jár. Általános iskolás diákként jutott el Aradra, a magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos döntőjére. Tizenévesen írta első versét Székelykeresztúron, majd harmincas évei elején, Marosszéken randevút kezdeményezett a költészettel. A Magyar Költészet Napját egy vele készült interjúval ünnepeljük.

— Szatmár nem szülőfölded, mégis több verset írtál már e városban. Gondoltál arra, hogy egy szatmári verseskönyvet is megjelentetsz?

— Szatmárra úgy kerültem, „mint Pilátus a krédóba”. Értékes embereket ismerhettem meg a megyeszékhelyen, barátokra és hasznos tapasztalatokra tehettem szert 2013 őszétől mindeddig. Tervezek egy verseskönyvet, amelynek valószínűleg Szatmáron a húsvét lesz a címe.

— Mikor és hol került papírra első versed?

— Tizenkét évesen, Székelykeresztúron „követtem el” első versemet, amennyiben versnek nevezhetjük az első, „szárnypróbálgató” írásomat.

— Mi volt az indítóok, miért írtál verset?

— Tanár Édesanyám egy rövid ujjú, sárga színű pólót vásárolt nekem és nagyon megkedveltem e nyári ruhadarabot. Annyit viseltem, hogy Édesanyám azt mondta: többet ne vegyem fel, és portörlésre fogja használni. Ennek hatására írtam egy verset A sárga póló végzete címmel.

— Mi lett e vers sorsa? Ki olvasta ezt a verset?

— Előbb Édesanyám olvashatta, és ő volt az, aki Édesapámnak felolvasta. Tanár Édesapám meghallgatta, és azt mondta, hogy ha verset írok, soha nem lesz belőlem biológiatanár vagy orvos, amint azt ő szeretné. Ezután „elvonultam”, volt egy kék színű, svájci gyártású iratgyűjtőm, és a tintával írt verset ebbe tettem.

— Elvette kedvedet a versírástól az apai vélemény? Folytattad a versírást?

— Édesapám véleménye nem „tört le”. Édesanyám azt mondta, hogy írjak még verset, mert neki tetszik, amit írtam. Ráadásul én azt mondtam Édesapámnak, értékelhetné azt, hogy én verset írok, hiszen néhai apai nagyapám unitárius kántor-tanító iskolaigazgatót színpadi művek szerzőjeként és népi költőként is „számon tartották” a Nagy-Homoród mentén, főként Homoródszentpálon, ahol több mint egy emberöltőn át szolgált. Székelykeresztúron, az Orbán Balázs Gimnázium unitárius osztálya diákjaként írtam még verseket. 1995–1996-ban (16–17 éves koromban) néhány versem a középiskolai Oázis diáklapban jelent meg. Egyfajta ösztönzést jelentett az, hogy nemcsak a magyar, de a román nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárok is mondták: van érzékem az „íráshoz”, írjak még. Voltak olyan irodalomkedvelő iskolatárs lányok, akik olvasták a diáklapban megjelent verseimet, és tehetségesnek neveztek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örvendtem.

— Másfél évtizeden át alig írtál verset. Mi volt ennek az oka?

— 1996 tavaszán, Magyarországra, Dunakeszire küldött verseim „útközben” elvesztek, így a középiskolás diákok antológiájában nem láttak nyomdafestéket a magyar nyelv és irodalom tanárnőm által közlésre javasolt verseim. Ez elvette a kedvemet, nem írtam verset, és XI. osztályosként már nemcsak az érettségire, de a teológiai felvételi vizsgára is készültem. 1997 szeptemberétől, Kolozsvárra kerülve (Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultása) a teológiatudományokban való ismeretszerzésre, a lelkiségre és az ünnepi legációs szolgálatokra került a hangsúly. Vers helyett imát, egyházi beszédet (prédikáció), úrvacsorai ágendát, alapvizsga-, szemináriumi és lelkészképesítő dolgozatot írtam. Kolozsváron bekapcsolódhattam volna az irodalmi életbe, ám tudatosan a lelkésszé formálódás útján akartam járni. A papi hivatástudat háttérbe szorította a költői ambíciót.

— Nézzük a közelmúltat és a jelent. Ismét kedvet kaptál a versíráshoz, kiadtad első elektronikus verseskönyvedet, irodalompályázatokon díjakat nyertél, másodiknak tervezett verseskönyved szerkesztése folyamatban van, és Szatmáron is randevút kezdeményeztél a költészettel. Milyen terveid vannak most?

— 2010 adventjén kezdtem szonetteket írni a Kis-Küküllő menti Désfalván, hitvestársam, Anna-Mária szülőfalujában, illetve szolgálati helyemen, a megyeközpont Marosvásárhely melletti nagyközségben, Marosszentgyörgyön. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatójaként, 2011–2013 között, évente részt vettem a Kortárs Hangon Nemzetközi Hallgatói Irodalmi Pályázaton. A zsűri (tagjai közt József Attila-díjas költők és írók, pl. Turczi István és Serfőző Simon) a pályázatra küldött verseimet a beérkezett pályamunkákból válogatott kötetekben (három kötet) való megjelentetésre méltónak találta. Emellett 2011-ben különdíjat kaptam és 2013-ban III. helyezést értem el. Az Erdélyi Toll irodalmi és művelődési folyóiratban (Székelyudvarhelyen jelenik meg) 2012–2014 között (évente négy szám) rendszeresen közölték verseimet (2013-ban prózát is) a szerkesztők. 2013. december 21-én (jelképes a kiadás időpontja: a téli napforduló napján, a Fény ünnepén) kiadtam első verseskönyvemet (ebook). A formai szempontból többségben szonetteket tartalmazó könyv címe Átléptem a Rubicont / A gondolattól a döntésig. Napokon belül sor kerülhet másodiknak tervezett verseskönyvem (Don Quijote földjén jártam / Marosszéktől Kasztíliáig) kéziratainak a lezárására. Mivel a szatmári „feeling” is „megérintett”, Szatmáron is írok verseket (Szatmáron a Húsvét / Keresztúrtól Szatmárig).

— Kik értékelik a verseidet?

— A Kortárs Hangon Nemzetközi Hallgatói Irodalmi Pályázaton, 2013-ban, az Egerben lezajlott költészetnapi gálaműsor újdonságának számított, hogy minden díjazott megkapta a zsűri tagjai (három egri és három miskolci tag) írásbeli értékelését. Megosztok néhányat az írásbeli értékelésekből: „formai bravúr”, „minden igényt kielégítő, remekbe szabott szonettek”, „a szerző még sokra viheti”, „szonettformában kívánta megfogalmazni gondolatait, kísérlete a formával figyelemre méltó, akárcsak az adott kor megidézése”, „a szerző nagy műveltségű tehetség”, „Tamás, igazi felüdülés volt számomra, hisz kedvenc versformámban írott költeményekkel jelentkezett. Szonettjei szépen megkomponált alkotások, figyel a kötött versforma jegyeinek, szabályainak betartására. Élvezettel olvastam verseit, amelyekben érződik, hogy letisztult költői vénával rendelkezik.”

— A költészetben van–e „mestered”?

— Mesterem? A régiek, a „nagyok” közül Arany János és Ady Endre, a közelmúltban „távozók” közül Lászlóffy Aladár és Jánosházy György (idén február 20-án, 92 évesen hunyt el), a kortársak közül Markó Béla költészete érint meg leginkább.

— Miért írsz verseket, hogyan látod a líra és a való élet kapcsolatát?

— Az alkotás boldogít, a költészet éltet. A lírában is, akárcsak a mindennapokban, szeretem az életszerűt, a „kézzelfoghatót”, a természetest, mindazt, ami úgy épít, használ és táplál, hogy közben esztétikai élvezetet nyújt. Jelenlegi és jövendőbeli Olvasóimnak értékes verstáplálékot szeretnék adni, ugyanakkor szeretném, ha irodalmi alkotásaim lelki-szellemi gyönyört okoznának.

Elek György

 Pálffy Tamás Szabolcs szonettjei

az ágy amelyben fekszem

spanyol szállás szobában aludnék

hogyha tudnék ha forró zuhany után

oly állapotba jutnék hogy lecsukjam

a szemem de nem lelem a helyem

az ágy amelyben fekszem koporsóm

és keresztem és kétnaponta kérdem

mi dolgom e vidéken elmennék

innen messze marosszéki terekre

ott más ízű az álom ott nem érzem

halálom ott testvérként befogad

és ágyat vet a szomszéd

itt harminckét fok hőség kezemben

agyagkorsó az ágy amelyben fekszem

ma kereszt és koporsó

Spanyolország (Villanueva de la Jara – Cuenca), 2013. szeptember 28.

pohár vörösbor este

ma is teljes munkanap volt örvendtem

hogy az volt kora estig szőlőt szedtünk

napfürdőztünk és nevettünk ehettünk

is ha akartunk Tempranillo-t kéket

ma is jókedvvel dolgoztam örvendtem

a napnak ebéd előtt mosolyogtam

minden jó falatnak és megköszöntem

csendben hogy létezhetek rendben

átöltözött a táj koromfeketébe

palackbeli vörös szőlőgerezd vére

Kasztília kincse munkanapom bére

Libertario most versben megnevezlek

Don Quijote földjén szonettnek érezlek

La Mancha gyümölcse kortyokban élvezlek

Spanyolország (Villanueva de la Jara – Cuenca), 2013. október 11.