Mivel indokolhatja a kormány az adóemelést — tettem fel hétvégén magamnak és vállalkozó ismerőseimnek a kérdést — abban az esetben, ha úgy tekintünk az államra, mint egy vállalkozásra?

Egy olyan vállalkozásra, amelyik nem termel, hanem egy csomó intézményt tart fenn, olyanokat, amelyekre szükség van egy normális életvitelhez. És ezért pénzt kér, amit ebben az esetben nem árnak nevezünk, hanem adónak. A boltban a kenyérnek fizetjük ki az árát, az életben az államháztartásnak az adóját.

Nos, a vállalkozók többsége igencsak megfontolja, mikor emel árat, és azt csak akkor teszi, amikor saját költségei is emelkednek, vagy amikor beruház, vagy hogyha bővít. Hogy az állam mikor és milyen indokkal emel adót, az egyáltalán nem illeszkedik ebbe a logikai képletbe, de mondjuk, nem is kell attól félnie, hogy ha drágít, elveszíti a vevőit. Igaz, hogy most pont nem adóemelés készül, hanem új adónemek bevezetése van terítéken, ám az eredmény ugyanaz: több pénzt kell fizetnünk az állami gépezet működtetéséért. Nem látom, hogy ezt mivel indokolhatná meg az állam, amit ma történetesen Victor Ponta és miniszterei vezetnek.

Úgy, ahogy egy vállalkozás évről évre azon igyekszik, hogy hatékonyabban állíthassa elő azt, amiből megél, annak érdekében, hogy versenyképes maradjon és az ügyfeleit is megtartsa, az azt kellene hogy jelentse a vállalkozó-állam esetében, hogy maga is ilyesmire törekszik. Ez azonban nincs így, hiszen a hatékonyságnövelés egyenesen arányos a költségcsökkenéssel, ami azt kellene hogy jelentse, hogy adónemek eltűnnek, nem pedig azt, hogy újak jelennek meg!

Növeljük hatékonyságunkat mi, hétköznapi emberek is akkor, amikor szigeteljük a tömbházat, újra cseréljük a csöpögő csapot, vagy kisebb áramfelvételt igénylő tévét veszünk: optimizáljuk az életünket, hogy kevesebbe kerüljön. Amelyik téren ezt nem csináljuk, ott beavatkozik az állam, és kötelezővé teszi, mint például a szelektív hulladékgyűjtést vagy a nem használt háztartási gépek összeszedését. Ha tehát az állam az adófizetőtől és a vállalkozótól elvárja a korszerűsödést, akkor önmaga miért nem tesz egy tapodtat sem ebbe az irányba?!

Adófizetőként és hétköznapi korszerűsödőként tehát elvárom, hogy ahogy telik az idő, úgy legyen egyre modernebb a román állam, úgy kerüljön egyre kevesebbe a működtetése és a fejlesztése, ahogy telik az idő, úgy fizessek egyre kevesebb adót, és úgy legyek egyre inkább kiszolgálva, nem pedig fordítva. A helyzet állása azonban egyértelművé tette, hogy az állam az ilyen elvárásokra rá sem hederít. Esze ágában sincs az odafigyelést és következetességet igénylő fejlődés útjára lépni, kihasználja inkább, hogy állampolgárai viszont így tesznek. Nem korszerűsödik, nem optimizál, inkább évről évre igyekszik minél többet lefölözni a hatékonyságra törekvők munkájából. Amíg ez a szemlélet nem változik meg, nem lesz elégedett ember az országban.

Princz Csaba