Egészség

Az abortusz után tudta meg, mindig terhes

2015.04.10 - 17:30

Azután is megmaradt egy brit nő magzata, hogy az anyuka esemény utáni tablettát vett be, s hogy átesett egy abortuszon. Harmadszorra már sikerrel járt.

Három próbálkozás után, négyhónapos terhesen tudta csak elvetetni gyermekét egy harmincéves brit nő.  A magas beosztásban dolgozó nő mindent meg tett annak érdekében, hogy ne essen teherbe, mert karrierje miatt még nem áll készen a gyerekvállalásra.  Eldöntötte, hogy spirál behelyezésével fog védekezni a nem kívánt terhességek ellen. Amikor bement, hogy megkapja a fogamzásgátló eszközt, kiderült, hogy terhes, így kénytelen volt átesni egy abortuszon. Két hónappal később hasi fájdalmakra panaszkodva ment el orvosához, azt gondolva, a spirál okozhatja azokat, Kiderült, hogy négyhónapos terhes vagyok. A nő mégis úgy döntött, hogy nem tartja meg a gyereket, akit már kétszer is sikertelenül próbált meg elvetetni. Elmondása szerint azért nem vállalta a gyereket, mert nem akarta feladni karrierjét, amiért az elmúlt 15 évben olyan sokat dolgozott. Ugyanakkor a döntés nem volt könnyű. Elmondása szerint nem bánta meg, de soha nem fogja elfelejteni a fájdalmat, amit az abortusz miatt érzett.