Nem sokkal korábban kezdődött meg Szilvásváradon az idén háromnapos, és nagykorúvá lett, XVIII. Nemzeti Vágta.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének futamain több mint 100 lovas indul, természetesen nem csak Magyarországról, hiszen az egyedi szabályú verseny fő célja — a nemzeti hagyományok ápolása mellett — a kapcsolatteremtés. Illetve egyfajta hídépítés az egyes települések és lakosaik, a magyarországi vidék és Budapest, valamint a határon túli közösségek között. Nem mellesleg a győztes ló és lovasa az Arany Sarkantyú díjat viheti haza, az őt benevező önkormányzat pedig ötmillió forintot, és egy évre megkapja a Nemzeti Vágta vándorszablyáját.
S hogy hogyan kerül az egyébként sok mindenről, ám speciel lovas hagyományairól kevésbé ismert Avasújváros a Nemzeti Vágtára? „Idén nyáron egy nagyszabású íjász találkozónak adott otthont a Bodo Camp, amelyre hat országból érkeztek résztvevők, s a beszélgetések közben szóba került a Nemzeti Vágta is, s hogy mi lenne, ha Avasújváros is benevezne. Benevezett — s mivel a verseny egyik célja a határon túli régiók, települések kapcsolatteremtése, Avasújváros címere alatt a temerini (Vajdaság) Hoffman Evelin indul, Pipacs nyergében.” — részletezi portálunknak Majláth Gábor polgármester.
A 21 éves hölgy számára nem ismeretlen a versenyzés, sem a Nemzeti Vágta, ugyanis több mint egy évtizede vesz részt különböző megmérettetéseken, még kishuszárként ismerkedett meg a Vajdasági Vágtával, a Nemzeti Vágta regionális előválogatójával, és többször is korcsoportjának leggyorsabb lovasaként lépett dobogóra, illetve képviselte a régiót a Nemzeti Vágtán.
Pipacs (hivatalos nevén Licinio Gidrán-32, a bácskossuthfalvi Kósa család tulajdona) is igazi versenyló, hatéves kora óta Vajdasági Vágtázik, 2021–ben és 2024–ben meg is nyerte, s minden megmérettetésen a döntősök között szerepelt.
A Nemzeti Vágta felnőtt előfutamai szombaton zajlanak: négy pályán 15 előfutamban összesen 60 ló–lovas páros áll starthoz, köztük Pipacs és Hoffman Evelin — akiknek természetesen népes avasújvárosi csapat drukkol a helyszínen.
Szabó Kinga Mária
(Nyitókép: képernyőmentés, Pannon RTV)