Az odavágó utolsó fordulóját rendezték meg labdarúgó Liga 4 A- és B-csoportjában, így a Túr és Talna-menti, illetve a Szamos-menti szériában őszi bajnokot lehet hirdetni: az Avasújvárosi Talna veretlenül, a Szatmárnémeti VSK Olimpia pedig egyetlen százszázalékos negyedosztályos alakulatként várja az első helyről a visszavágókat.
A C-csoportban a 12. forduló után lehet őszi bajnokot avatni: bár a Kaplonyi AS továbbra is veretlen, a Csomaközi Schamagosch csak egy pontra követi az éllovast.
Az Egri Sasok az egyetlen csapat, amely nyeretlenül és pont nélkül zárta a bajnokság első felvonását, a 11. fordulóban Meggyesgombáson is kikapott.
Az A-csoportban Sárközújlakon huszonöt perccel korábban ért véget a mérkőzés, ugyanis a batiziak nem álltak össze elegen az idényzáró meccsre, és a 65. percben már csak hatan maradtak a pályán a Sportul mezében, így a játékvezető idő előtt lefújta a meccset.
Nagyott szólt a Kaplonyi Fortuna győzelme is, kilencet vágtak a vendéglátó börvelyiek kapujába.
Liga 4, A-csoport, 11. forduló
Avasújvárosi Talna – Aranyosmeggyesi Dacia 4–0
Avasfelsőfalui Energia – Apai Victoria 2–1
Halmi Speranţa – Mikolai Turul 4–4
Sárközújlaki AS – Batizi Sportul 3–1
Meggyesgombási Venus – Egri Sasok 2–0
Szatmárudvari Someşul – Lázári Voinţa 2–1
1
Avasújváros
11
10
1
0
61–9
31
2
Avasfelsőfalu
11
10
0
1
55–10
30
3
Mikola
11
8
1
2
30–20
25
4
Halmi
11
7
2
2
33–22
23
5
Apa
11
5
2
4
32–17
17
6
Sárközújlak
11
4
1
6
15–25
13
7
Meggyesgombás
11
4
1
6
20–35
13
8
Aranyosmeggyes
10
4
0
6
15–23
12
9
Batiz
10
3
1
6
16–25
10
10
Szatmárudvari
11
3
0
8
18–45
9
11
Lázári
11
2
1
8
14–25
7
12
Egri
11
0
0
11
6–59
0
Liga 4, B-csoport, 11. forduló
Luceafărul Decebal – Bélteki Ştiinţa 1–6
Óvári Someşul – Királydaróci Atletic 3–0
Kismajtényi Crasna – Vetési Viitorul 8–1
Pálfalvi Unirea – Pusztadaróci Recolta 4–6
Bábcai Voinţa – Erdődi Cetate 4–2
Szamosdobi Voinţa – Szatmárnémeti VSK Olimpia 0–3 (játék nélkül).
1
VSK Olimpia
11
11
0
0
49–2
33
2
Béltek
10
8
1
1
34–13
25
3
Bábca
10
7
1
2
33–25
22
4
Decebal
10
7
0
3
28–24
21
5
Pusztadaróc
10
5
1
4
33-19
16
6
Pálfalva
11
5
0
6
43–33
15
7
Kismajtény
9
4
2
3
29–12
14
8
Óvári
9
4
2
3
23–18
14
9
Erdőd
10
2
1
7
22–30
7
10
Királydaróc
10
1
0
9
8–39
3
11
Vetés
11
1
0
10
14–50
3
12
Szamosdob
9
1
0
8
8–59
3
Liga 4, C-csoport, 11. forduló
Gencsi AS – Mezőfényi Fröhlich 3–4
Csomaközi Schamagosch – Piskolti Unirea 3–1
Börvelyi Stăruinţa – Kaplonyi Fortuna 0–9
Kálmándi Schwaben – Viitorul Lucăceni 5–0
Kaplonyi AS – Érendrédi Real 3–0
Mezőteremi Victoria – Nagykárolyi VSK Victoria 3–5
Szabadnapos volt
Szaniszlói Recolta.
1
Kaplonyi AS
10
9
1
0
32–8
28
2
Csomaköz
10
9
0
1
24–11
27
3
VSK Victoria
10
7
1
2
36–13
22
4
Kálmánd
10
5
3
2
19–11
18
5
Mezőfény
10
6
0
4
16–12
18
6
Fortuna
10
5
1
4
23–12
16
7
Piskolt
11
5
1
5
24–30
16
8
Érendréd
10
4
2
4
17–16
14
9
Szaniszló
10
3
1
6
14–21
10
10
Börvely
10
1
2
7
9–35
8
11
Lucăceni
10
2
1
7
14–35
7
12
Mezőterem
10
2
0
8
15–25
6
13
Gencs
11
0
3
8
11–35
3