Erdély legnagyobb néptáncos találkájának adott otthont Székelyudvarhely a hét végén, ahol — nem csak mottójuk szerint, de a valóságban is — több mint 100 zenész húzta és több mint 1000 táncos járta, ünnepelve a  fél évszázados táncházmozgalmat; örömzenélt, mulatott együtt és tanult egymástól, így is főt hajtva Kallós Zoltán emléke előtt.

Idén viszont a táncháztalálkozó több vonalon is tisztelgett a modern kori legnagyobb  erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő életműve előtt születésének 100. évfordulóján — aki elsősorban Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklórnak úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, de a népszokásokat és a szokásköltészetet is, Balladák könyve gyűjtése pedig a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike a maga 259 balladájával és nyolc ballada meseváltozatával.

A városi parkban Kallós Zoltán kedves képeiből válogattak egy nagy csokorra valót, amelyek a '60–'70–'80–as évek korának lenyomatai, és az életet a születéstől a halálig, a temetésig mutatják meg, hiszen Kallós hatalmas fotóhagyatékot is hagyott az utókorra — egyszerű falusi emberekről, kedves adatközlőiről, az élet mindennapi és ünnepi pillanatairól.

De ennél is rendhagyóbb volt a szombat esti, Idegen földre ne siess gálaműsor, amelynek keretében Erdély hat hivatásos néptáncegyüttese — Bekecs Táncszínház, Hargita Székely Néptáncszínház, Háromszék Táncszínház, Maros Művészegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes, Udvarhely Néptáncműhely — táncokat, hangszeres zenéket, népdalokat, balladákat fűzött egybe Könczei Árpád rendezésében-koreografálásában, Válaszúttól Bonchidán, Széken, Vistán, Inatelkén át Gyimesig.

A rendezvény annak rendje s módja szerint a több mint 100 zenész és a  néptáncossereg (de nem csak) közös zenélésével és éneklésével kezdődött péntek délután, majd a hangos sokadalom a rendezvény helyszínére, a városi parkba vonult.

A kétnapos forgatagban a szatmári néptáncosok közül többen is ott ropták, nótáztak a muzsikaszóra, míg Szatmár megyét hivatalosan az avasújvárosi Bokréta Néptánccsoport képviselte. 
Akik ugyan nem első alkalommal léptek a táncháztalálkozó színpadára  — 2017–ben az egri Csodaszarvas és a szilágylelei Nemesek Néptánccsoporttal közös előadásban „mutatták be” Szatmárt Udvarhelyen —, de önálló csoportként most először. 

Szatmári fonó című koreográfiájuk alatt csak úgy rezgett a színpad, s hogy mennyire elnyerte a nézők tetszését, azt az összecsapódó tenyerek csattanása igazolta.
„Nem is értjük, mikor s hová tűnt el ez a két nap” — summázták tömören megkeresésünkkor. Hozzátéve: a találkozások, beszélgetések, éneklések, hajnalig tartó táncházak, élmények és semmihez nem hasonlítható hangulat olyan feltöltődést adott, amely kitart jövő szeptemberig, a következő táncháztalálkozóig.

Hiszen az Erdélyi Táncháztalálkozó ma már nem csak egy mozgalom, ahol az erdélyi táncházas közösségek találkoznak. Összefogja a népzene és néptánc valamennyi területén hivatásszerűen vagy műkedvelőként tevékenykedő embereket, kézműveseket, viseletkészítőket; a két nap kínálata folyamatosan bővül gyermektáncháztól koncerteken, kézművesműhelyeken és –vásáron, népdal– és táncoktatáson át felnőtt mesemondásig — a résztvevők, érdeklődők száma egyre nagyobb, s egyre többen vannak, akik egyébként nem a „népes” világhoz tartoznak, „csak” kíváncsiak rá, érdekli őket.

Szabó Kinga Mária

(Fotók: magánfelvételek és Ria Photography képei; videók: magánfelvételek)