Vidék

Avasi bankkártya-hamisítók buktak le

2014.08.21 - 16:59

Az angol hatóságoknak sikerült felgöngyölíteni egy bonyolult bűnügyet, melynek során 60 ezer banki ügyfelet, körülbelül 16 millió angol fonttal károsítottak meg. A brit nyomozók három avasfelsőfalui férfit és egy nagybányai nőt vettek őrizetbe.

 

2013 decemberében az angol hatóságoknak sikerült egy bankkártya-hamisító bűnbandát felszámolni, akiket azzal vádolnak, hogy 60 ezer banki ügyfelet, körülbelül 16 millió angol fonttal károsítottak meg. Ügyükben a brit bíróság tegnap hozott ítéletet. A vádlottak bűnösnek vallották magukat az ellenük felhozott vádpontokban. A négy román állampolgár — az avasfelsőfalui 30 éves Silaghi Ioan Florin, a 30 éves Pop Daniel Vasile és a 27 éves Metac Ovidiu, valamint a nagybányai 25 éves Turc Alexandra Adriana — ügyében tegnap hoztak döntést az ügyészek, derül ki a Daily Mail brit újság online változatából. Az említett személyek kém-videokamerát szereltek fel a nagy-britanniai ATM-ekhez (készpénzkiadó automata), ezen módszerrel derítve ki az ügyfelek PIN-kódjait. A London nyugati részén éjjel-nappal tevékenykedő bűnszövetkezet tagjai az ATM-ek felhasználóinak bankkártyás adatait jogtalanul másolták le, majd használták fel a hamis bankkártyák gyártására, s a kliensek bankszámláin található pénzösszegek lehívására. A kém-videokamerákat olyan jó szögben szerelték fel, hogy zavartalanul le tudták olvasni a PIN-kódokat. A bankkártyamásoló „skimming” szerkezetet pedig cigarettadoboznak álcázták, így könnyen be tudták csapni a bankkártya-felhasználókat. A három avasfelsőfalui férfi és a bányai nő a klónozott bankkártyák felhasználásával jelentős pénzösszeget vett fel Nagy-Britanniában, Olaszországban, Kolumbiában, Romániában és Panamában levő ATM-ekből. A brit hatóságok szerint az okozott kár összértéke 16 millió angol fontra rúg. A bűnszövetkezetet 2013 decemberében számolta fel a Nagy-Britanniai Speciális Rendőrség (DCPCU) és a Román Országos Rendőrség. A négy romániai személy ügyében csalás, pénzmosás és hamis iratokkal való üzérkedés vádjával indítottak eljárást a brit hatóságok, s ügyükben tegnap hoztak ítélet, ám a részletek még nem ismertek, valószínűleg letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A brit lapnak nyilatkozott a nyomozásban részt vevő ügyész, Catherine Pattison: „Ez az ügy nagyon bonyolult volt a nagymértékű csalás miatt. Ez egy összeesküvés volt, mivel a vádlottak engedély nélkül használták a becsületes banki kliensek bankszámláit jogtalan haszonszerzés céljából.” Az ügyész azt is elárulta, hogy 60 559 bankkártyát klónoztak a bűnbanda tagjai, melyek közül 36 ezret Nagy-Britanniában. A bűnbanda felszámolását megelőző napokban mintegy ezer bankszámlát „csapoltak le”, 161 607 angol fontos kárt okozva. A nyomozók Silaghi és Pop otthonában házkutatást tartottak, ahol egy bankkártya másolására alkalmas „üzemre” bukkantak, több csalibankkártya, klónozott kártya és kém-videokamera kíséretében. A megtalált bankkártyák többségére fekete színű filccel rá volt írva a lopott PIN-kód, hogy könnyen használható legyen a bűnözők számára. Pattison tájékoztatásából kiderül, hogy Silaghi laptopján 930 felvétel található a bankkártyák klónozásáról, melyet a speciális gépezetről másoltak át. Metac Ovidiu otthonában — Turc Alexandra Adriana barátja — több mint 5000 banki felvételt találtak egy számítógépen, s egy adathordozón 13 órányi felvételt a banki ügyfelek PIN-kódjairól. „Pop úr ujjlenyomatait az ATM-ek oldalsó falain találtuk, mely azt támasztja alá, hogy a klónozó berendezések gyártásában vállalt szerepet. Neki kulcsszerepe volt az egész hálózatban” —nyilatkozta Pattison. Pop és Turc között ugyanakkor több banki átutalást is felfedeztek, 19 ezer líra összértékben, országon belül, de más országokból is, többek között panamai tranzakció nyomaira is rábukkantak. Sarah Ward, a DCPCU nyomozója elmondta, örülnek a mostani letartóztatásoknak és ítéleteknek, hisz ezáltal sikerült egy teljes bűnszövetkezetet felszámolniuk, melynek tagjai több millió lírát loptak az emberek bankszámláiról. A brit újságírók úgy vélik, hogy az angliai bankkártya-hamisítók és bankszámla-tolvajok 90 százaléka romániai állampolgár. A tárgyalás során a romániai állampolgárok bűnösnek vallották magukat az ellenük felhozott vádpontokban.