Belföld

Autóval járunk bevásárolni

2017.11.06 - 08:00

Az autóval történő bevásárlást választja a boltba indulók közel fele, minden harmadik lakos pedig gyalog indul bevásárolni. Közlekedési formától függetlenül száz lej alatti a vásárlás átlagértéke.

A román versenytanács készített felmérést a romániai lakosok vásárlási szokásairól, a bevásárlások számát, a vásárláskor elköltött összeget és az erre a célra használt közlekedési formát is figyelembe vették. A felmérés eredménye szerint a vásárlók 49 százaléka autóval megy a boltba, 26 százalékuk indul el gyalog és mindössze 19 százalékuk választja a tömegközlekedést. Tízből nyolc vásárló legtöbb három kilométert utazik bevásárolni, tízből öt pedig úgy alakítja a dolgokat, hogy egy kilométernél hosszabb utat ne tegyen meg lakása és az üzlet között, ez utóbbiak harminc százaléka az út rövidsége ellenére is autóval megy. A romániai vásárlóra jellemző, hogy egy hét alatt többször is „hajlandó” shoppingolni, de az is igaz, hogy aki gyakrabban jár vásárolni összességében kevesebbet költ, mint az a vásárló, aki ritkábban tér be valamelyik boltba. Bukarestre és a vidéki városokra is érvényes, hogy alkalmanként kevesebb mint száz lejes értéket mutat a pénztárgépből kapott nyugta és a vásárlók kevesebb mint tíz százaléka vásárol 300 lejen felül fogyasztási és háztartási cikkeket. A lakótelepi kis boltokat az emberek nyolc százaléka választja és főleg azok, akiknél a család jövedelme 2 500 lej között van. Az alacsonyabb bérrel rendelkezők 36 százaléka rendszerint bevásárlóközpontba jár vásárolni.