Nagykároly

Augusztusra elkészülhet a Kalazanci új épületszárnya

2013.02.20 - 09:43

Jó ütemben halad a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum új épületszárnyának építése, ahol a tornaterem és a könyvtár is helyet fog kapni. Ha minden jól megy, augusztus végén birtokba vehetik az épületet a diákok, tudtuk meg Poszet Anikótól.

 

A Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától, Poszet Anikótól megtudtuk, a hamarosan elkészülő új épületszárny munkálataival megnyugtatóan állnak. A földszinti osztálytermek már készen állnak, ahogy a hozzájuk tartozó folyosó és a tisztálkodási egységek is. A legkisebbek birtokukba is vették, itt tanulnak. Az utóbbi időben nagy előrelépést értek el a tornaterem építésében is. Ez tető alá került, már belülről vakolják, és a villanyszerelés nagy része is elkészült. Az emeleti rész, a könyvtár leendő terme is lassan készen áll a véglegesítő munkálatokra, és már csak a zöld terasz kialakítása lesz hátra: élő fűvel és díszcserjékkel. Tervezik az épület berendezését és díszítését, és ugyanígy a belső udvar, valamint a két épület közötti udvarrész díszkővel való borítását. Kint padok, ivóvíz-szolgáltatásra alkalmas csobogók lesznek. A díszkövet és a kerítés formáját igyekeznek úgy megválasztani, hogy azok illeszkedjenek a régi épülettel és kerítéssel. De lesz a két épület között egy összekötő, földszinti átjáró is azért, hogy a diákok esős időben is kényelmesen közlekedhessenek. Az oldalbejárat mellett egy kisebb zöldövezet kap helyet fűvel, cserjékkel, padokkal. Ez szünetekben pihenőhelyként szolgálhat a gyerekeknek. Ahogy az igazgató kiemelte, a munkálatok mintaszerű előrehaladása nem lett volna lehetséges a lelkes támogatók nélkül, akik igazi összefogással álltak az ügy mellé: míg a költségek egyharmadát önerőből teremtették elő, egyharmadot a Magyar Kormány Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Államtitkársága, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság a Bethlen Gábor Alap közvetítésével adott, a fennmaradó egyharmad részt pedig a Renovabis Alapítvány, a Német Püspökkari Konferencia, az Amerikai Püspökkari Konferencia, a Freiburgi Egyházmegye, a Brigi Orsolyita Nővérek, illetve a Kindermissionswerk támogatása révén biztosítják.

Nagyon várják már, hogy elkészüljön az új épület, hiszen a tornatermet, a könyvtárt és a kápolnát az egész iskola fogja használni, az osztálytermekben pedig százharminc diáknak lesz állandó helye. Igazi oázis jön létre, ahol test és lélek megfelelő környezetben épülhet. A könyvtárban elhelyezhetik végre a több mint tizenötezer kötetet, ami a régi helyén nem fér el, a szabványoknak megfelelő tornateremben pedig a tornaórák mellett sport- és táncrendezvényeket, edzéseket is tarthatnak. Az új épületszárny építkezése augusztus végére biztosan befejeződik, de ha jól haladnak a munkálatok, akkor már egy korábbi időpontban is birtokba vehetik a rég várt termeket a gyerekek. De már most élő, létező része az iskolának, ezt jól mutatja, hogy a nagyböjti készülődésben is helyet kapott, az elkészülő kápolnában pedig jövő ilyenkor már szentmiséket, keresztúti ájtatosságokat tarthatnak.

Böjti rendezvények

A Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum idén nagyböjtben különösen is igyekszik az ünnep hangulatát a gyerekekben ébreszteni, őket felkészíteni és vezetni a Feltámadás ünnepéig. Ahogy Poszet Anikó igazgatótól, és Ft. Seffer Dániel spirituálistól megtudtuk, ebben az időszakban elsősorban keresztúti ájtatosságokat tartanak a diákoknak. A nagyböjt során csaknem minden tanítási napon átlátogat egy osztály a templomba, így a teljes felkészülési időt megszakítás nélkül átimádkozzák. De szerveznek két lelkigyakorlat-szerű lelki napot is, egyet az iskola imacsoportjának, egyet pedig a teljes diákságának, közösségének — bárki részt vehet rajta. Február 24-én indulnak Nagykárolyban a nagyböjti ifjúsági imaórák, melyeket a Kalazanci Szent József iskola szervez, a város különböző templomaiban.