Nagykároly

Augusztus végére elkészülhetnek

2018.08.07 - 18:56

Nyár eleje óta dolgoznak több nagykárolyi utca térkövezésén a munkálatokkal megbízott cég illetékesei.

Bár már rég végezniük kellett volna, még mindig feltúrt részekkel találkozik az arra járó a városközponthoz tartozó Dr. Stefan Vonház és Vasile Lucaciu utcákban. A munkálatokat felügyelő technikai osztály illetékesei megkeresésünkre elmondták, hogy vélhetően augusztus végére fejezik be a munkát ezeken a részeken. „A nagykárolyi utcák térkövezésével megbízott cég fogja végezni az Electrica áramszolgáltató vállalat által felvágott utak, járdák helyreállítási munkálatait. A városnál alvállalkozóként dolgozik, míg az áramszolgáltatónál fővállalkozóként végzi ezt a munkát. Már vannak olyan utcarészek, ahol megkezdték a helyreállítási, újraaszfaltozási munkálatokat, így például a Coposu utcában is, de hamarosan következik a többi rész is. A munkálatok kivitelezési sorrendjének kialakításakor figyelembe kellett venni azt is, hogy nyertes lett a mobilitási projektünk, ami több járdatérkövezési, útjavítási munkálatot is tartalmaz, így ügyelnünk kellett, hogy ne legyenek átfedések. Azért is fontos mindez, mert készülőben van egy új lista, mely további utcák járdájának a térkövezésére vonatkozik. Ezt a munkát szintén kölcsönből finanszírozzuk majd, de hogy pontosan mely utcákat fogja tartalmazni ez a csomag, még nem dőlt el véglegesen” — mondta Rakovszki Ferenc, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal technikai osztályának vezetője.