Sport

Augusztus 22-én idényrajt a Liga 2-ben?

2015.06.19 - 17:53

Csak július 20. után dől el, hogy mikor kezdődik a Liga 2, illetve az is, hogy egy vagy két csoportos rendszerben zajlik majd a pontvadászat. A játékoskeretekre vonatkozóan fontos döntések születtek.

A tervek szerint augusztus 22-én kezdődne a labdarúgó Liga 2 2015–2016-os idénye. Erről csütörtökön beszéltek a másodosztályos alakulatokat képviselő szervezet, a Román Profiliga 2 (LPF2) közgyűlésén. A végső döntést a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) hozza meg, de mindezek előtt megvárják a nevezési idő határidejét. Július 20-ig nevezhetnek az arra jogosult csapatok a következő idényre, ezután dől el az is, hogy egy vagy két csoportos rendszerben fog zajlani a másodosztályos pontvadászat.

Azt leszögezték, amennyiben 22 vagy ennél kevesebb csapat nevez, akkor egy csoportban küzdenek a csapatok, az első kettő kvalifikálja magát az élvonalba, a harmadik csapat osztályzót játszik majd a Liga 1-ben a 12. helyen záró csapatával, az utolsó öt pedig kiesik a Liga 2-ből. Amennyiben több mint 22 csapat vállalja a másodosztályos szereplést, akkor kétszer 14 csapatos szériát készítenek, a csoportelsők jutnak fel a Liga 1-be, a második helyezettek selejtezőt, a győztes pedig osztályzót játszik a Liga 1 12. helyezettjével. Kiesnek a csoport 13. és 14. helyén záró együttesek, a két 12. pedig selejtezőt játszanak, a győztes marad a másodosztályban.

Ugyanakkor maximalizálták a csapatok játékoskereteit 25 főre. Ebben kötelezően szerepelnie kell legalább hat, Romániában nevelkedett játékosnak és két, saját nevelésű labdarúgónak, Legtöbb két idegenlégióst igazolhat egy klub, míg a bajnoki és kupamérkőzéseken kötelezően játszania kell legalább két 19 éven aluli focistának. A meccslapon szereplő 18-as keretben legalább tíz, Romániában nevelkedett játékos kell szerepeljen.

A gyűlésről egyébként a Szatmármárnémeti FC Olimpia és további öt egyesület képviselője igazolatlanul hiányzott, két egyesület igazoltan hiányzott, így húsz alakulat képviseltette magát.