Vidék

Augusztus 20.: Lázáriak Kenyere – mindenkinek

Pillanatfelvétel a tavalyi ünnepségről. Aki akkor, a nagy aszályban megfogadta Kiss József református főjegyző szavait és magot vetett, idén már gazdagon aratott! (Fotó: Princz Csaba /archív)
2023.08.07 - 11:03
Negyeddik alkalommal szerveznek újkenyér-ünnepet a Szatmárnémetivel szomszédos községben, immár szlovákiai és magyarországi vendégek részvételével.

2023 augusztus huszadikán, vasárnap, a lázári református templomban tartott istentiszteleten a búza, a kenyér, a kereszténység és a magyarság lesz a központi gondolat, az aznapi templomi esemény már része az estig tartó ünnepségnek, amelyen részt vesznek a  szlovákiai Vágfarkasd református gyülekezet képviselői — testvérgyülekezeti kapcsolatfelvételre készülve ez lesz az első közös nagy lázári találkozás.

Tájház, Petőfi versek, mesterség-bemutató

Déli 12-től a templommal szomszédos tájházban fognak folytatódni az események, tájékoztatta lapunkat Póti Csaba főszervező. Itt a múlt századi használati tárgyakból és bútorokból álló kiállítótermek egyikében, a 200 éves jubileum alkalmából egy Petőfi sarok lesz berendezve, amelyiknek ötletgazdája dr. Boér Ádám, a község egykori körzeti orvosa, a tájház legnagyobb adományozója. Petőfi versek szavalatai is elhangzanak majd. Ugyanitt fog a vendégek elé állni Péter Károly, Lázári távolra szakadt szülötte, aki festés és faragás bemutatójával fogja színesíteni az eseményt.

Kenyérszentelés

Egy órakor a lázári kultúrházba fognak átvonulni az ünneplők, ahol három történelmi egyház papjai fogják megszentelni, majd ünnepélyesen megszegni az augusztusi kenyeret, amit szét is osztanak a megjelentek között. A közös, a lázári határban aratott búzából készült kenyér Nagy Tamás családjának kemencéjében fog kisülni.
A kulturházban, a kenyérszelés után a szárazbereki Hármashatár Egyesület és a Lázári Keresztyén Generációk Egyesületének tánccsoportja és énekkara lesz színpadra hívva, ünnepi műsorral készülnek az eseményre. A műsort szeretetvendégség követi, a közönséget a Két Haver együttes fogja a továbbiakban szórakoztatni.

Mindenkinek szól!

Az esemény a Lázáriak Kenyere nevet viseli, emlékeztetett Póti Csaba, a Lázári Keresztyén Generációk Egyesület elnöke, de ebből a kenyérből mindenki ehet. Azaz ez nem csak a községben lakók számára szervezett ünnepség, nem csak az ő számukra készül a kenyér, erre bárki eljöhet, aki fontosnak, szépnek talál egy ilyen kulturális, hagyományőrző, magyarságtudat-erősítő eseményt.
Szervezők: Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete, Lázári Református Nőszövetség, Lázári RMDSZ.

Princz Csaba

hirek/2023/augusztus/augusztus-20-lazariak-kenyere-mindenkinek.JPG

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Augusztus 20-ai műsorok a tévékben, rádiókban

Nem csak a köztereken, a magyar televíziós csatornákon és rádiókban is az ünnepről szól a nap.
Vidék

Szent István-nap és Kenyérünnep lesz Lázáriban

Vasárnap fogják megszelni a lázári gazdák búzájából készült mindenki kenyerét.
Vidék

Lázáriban konfirmáltak találkozója

Hitükben megerősítettek számára szervez találkozót május 12-ére Lázáriba a község református egyházközség. A szervezők kérik jóelőre jelezni a részvételi szándékot.