Nagykároly

Augusztus 20-ig lehet szavazni Fándly Csabára

Fotó: kaszasattiladij.hu
2021.08.19 - 12:52
Augusztus 20-án zárul a szavazás, addig tehetünk azért, hogy a nagykárolyi származású, ma Kaposváron élő és tevékenykedő színművész, Fándly Csaba legyen a Kaszás Attila-díj nyertese.

Idén Rusznák Andrást, a budapesti Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészét jelölték a díjra esélyesek sorában. A szavazatokat a http://www.kaszasattiladij.hu oldalon várják augusztus 20-án éjfélig.

Fándly Csaba 1983-ban született Nagykárolyban. Itt végezte általános, majd középiskolai tanulmányait, miközben versmondóként kezdett az előadóművészettel ismerkedni. Első fellépései a helyi református templomban, iskolai rendezvényeken, később pedig a városi rendezvényeken voltak. Versmondó- és diákszínjátszó versenyek sokaságán vett részt Erdélyben és Magyarországon is. A Hepaj csapat tagjaként országos diákszínjátszó fesztiválokon szerepelt.

2002-ben vették fel a Pesti Magyar Színiakadémiára, a Magyar Színház stúdiójába, ahol osztályfőnökei Huszár László és Sipos Imre voltak. Dolgozott többek között Iglódi Istvánnal, Vidnyánszky Attilával, Agárdy Gáborral, Béres Ilonával. A Magyar Színház stúdiójának elvégzése után a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta tanulmányait, ahol 2008-ban szerezte meg diplomáját. 2008 óta a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

Jelölésével kapcsolatban, Fándly Csaba a következőket nyilatkozta: „Az, hogy a saját társulatom olyan embernek gondol, aki tesz a közösségért, amelyben dolgozik, felemelő érzés.”

A Kaszás Attila-díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. Az elismerést a MANK gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. SZFÚ

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Fándly Csabát is díjazták Kaposvár Szolgálatáért

Kaposvár önkormányzata minden évben Kaposvár Szolgálatáért kitüntetést adományoz azoknak a kaposváriaknak, akik szakmai vagy társadalmi tevékenységükkel hozzájárulnak a város tudományos, szellemi, gazdasági vagy közösségi életének fejlődéséhez. Az idei díjazottak között van a kaposvári Csiky Gergely Színház nagykárolyi származású fiatal művésze, Fándly Csaba is.