Vidék

Augusztus 20-a összeköt

2018.08.22 - 14:28

Az RMDSZ lázári szervezete és a Lázári Református Egyházközség ünnepséget szervezett augusztus huszadika alkalmából a község központi parkjában.

Képíró Gyula lelkipásztor üdvözölte az egybegyűlteket, aki hármas ünnepet emlegetett, az 1000 éves magyar államalapításét, Szent István királyunkét és az új kenyérét, amelyeket megbecsülve ezek lelki és testi táplálékául szolgálnak a magyarságnak.

Béres Antal lázári alpolgármester az államalapító király életművét méltatva kiemelte, hogy a nemzetegyesítő uralkodó által felismert alapértékek, a család, a nemzet, a hűség, a hit és a szeretet korunk alapértékei is. Ez az a szép ünnep, hangsúlyozta Béres, amelyik összeköti a magyarokat nemzetileg, vallásilag és emberileg, amelyik rámutat arra, hogy több bennünk a közös, ami egyesít, mint a különbözőség, ami szétválaszt.

Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy István volt az, aki apja, Géza fejedelem eszméit vallotta, és befejezte azt, amit az elkezdett, de mindketten felismerték, hogy csak a kereszténység felvétele biztosíthatja a magyarság megmaradását Európában. A már kereszténynek született István Krisztus bajnokának tekintette magát, s a keresztény magyar királyság megteremtését tűzte ki céljául.

A felszólalók közül a kortárs viszonyokra kitérve többen is említették, hogy mekkora eredménynek tartják, hogy a nemzeti ünnepeken a kisebbségbe szakadt magyar közösségek együtt ünnepelhetnek az anyaországiakkal.

 

Koszorúzás

 

A beszédek között Kása Petra lázári diáklány szavalta el Vörösmarty Mihály eseményhez illeszkedő hazafias ódáját, a Szózatot, az esemény végeztével pedig Képíró Gyula Sztán Tibor zenésszel és az ünneplőkkel közösen énekelte el a Trianon-himnusznak számító, Nélküled című Ismerős Arcok-dalt és a Honfoglalás rockopera legismertebb betétdalát, a Kell még egy szót. A Turul-szobornál ezt követően a községvezetés, a helyi RMDSZ vezetése, a református egyház képviselői, a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége és magánszemélyek koszorúztak.