Akinek mondanivalója van, az inkább a közösségi oldalakon írja le, sokszor indulatosan, helytelenül és meggondolatlanul, ha túl sok a negatív hozzászólás, letörli azt, és egy idő után egy újabb bejegyzést tesz közzé. A legtöbben mindennek a negatív oldalát keresik. Amíg a járványhelyzet miatt túl szigorúak voltak a megszorító intézkedések, mindenki a tiltás miatt volt kiakadva, hogy otthon kell ülnie, s úgy telik el a nyár, hogy nem mehet kirándulni, szórakozni… Miután folyamatosan jöttek a feloldások, nagyon sok közösségi rendezvény iránt nem volt érdeklődés, nem azért, mert azok nem feleltek meg az igényeknek, hanem mert nagyon sok ember amiatt panaszkodott, hogy nincs ideje elmenni ezekre. Vannak emberek, akik mindig elfoglaltak, mindig sietnek, mindig ott van bennük a feszültség, folyamatosan rohannak valamiért, amit nem tudnak megnevezni.
A beszélgetések elmaradása olyan hatással van az emberekre, ami egy idő után egyformán hat ki az ember fizikai és szellemi létére. Pszichológusok külön tanulmányozták, mi a magyarázat arra, hogy a teljes bezártság idején, amikor férj-feleség-gyerek heteket töltött el együtt a lakásban, nem érezte azt, hogy végre leállt a rohanás, van idő együtt lenni, együtt sütni-főzni, nagyokat beszélgetni… Akkor is mindig volt magyarázat, hogy miért kell órákon át a számítógép előtt csendben maradni (online munka és tanulás).
Sokszor úgy tűnik, hogy az emberek igyekeznek elkerülni a beszélgetéseket. Mintha nem lenne miről beszéljenek. Felháborítónak tartották, amikor rendezvényeken nem ülhettek közel egymáshoz, csendben voltak akkor is, amikor oda-, majd hazamentek. Elégedetlenek akkor, amikor nincs lehetőség az együttlétre, viszont ha az megadatik, nem tudják kihasználni a helyzetet. Valahogy innen kell kiindulni a problémák megoldásának keresésekor: mi az oka annak, hogy az ember gyakran vágyakozik valamire, s amikor a lehetőség megnyílik, nem tud élni vele? Talán az, hogy gyakran túlnéz a megoldásokon. Még mielőtt elér egy célt, újabb célokat tűz ki maga elé, és a régit már nem tartja fontosnak. Emiatt van az, hogy az extázis mindig elmarad, mert a következő cél felé tart a rohanás. Az átlagember is élsportolóvá vált, elkezdte megdönteni a saját csúcsait, ez viszont nem mehet a végtelenségig. Jövője annak van, aki tudja, mikor kell megállni, képes találni valakit, akivel leül, és megbeszéli, hogyan lehet megmaradni azon a szinten, amit egy meggondolt pillanatban csúcsnak talál.

Elek György