Szatmárnémeti

Átszíneződött a megye térképe

2016.06.06 - 21:23

Az RMDSZ-nek 18, a PNL-nek 17, a PSD-nek 16, az ALDE-nek 4, az NDF-nek 4, az MPP-nek pedig szintén 4 polgármestere van Szatmár megyében. Az ALDE-PSD választási szövetség jelöltjei 2 polgármesteri helyet szereztek.

Kemény munkával telt a Megyei Választási Bizottság tagjainak a hétfői napja is, hiszen még a délelőtt folyamán is folyamatosan érkeztek a vidéki településekről a szavazólapokat tartalmazó zsákok, s az eddigieknél hosszadalmasabb és bonyolultabb jegyzőkönyvezési procedúra igencsak lassította a feldolgozást. Az egyik településről, Szatmárudvariból még ennél is később, csak délután érkeztek meg a zsákok, ráadásul ott — bizonyos állítólagos szabálytalanságok miatt — meg akarták vétózni a választás minden eredményét. Mint azt lapunk megkeresésére Svarzkopf Róbert, a Megyei Választási Bizottság tagja elmondta, a vétózás kérését továbbították Bukarestbe az Állandó Választási Bizottságnak s ők döntenek az ügyben. Egyébként a mostani választások egyik „érdekessége” Szatmár megyében, hogy az érvénytelennek minősített szavazólapok szinte 80%-án nincs pecsét, ami azt jelenti: az emberek szavaztak-pecsételtek a polgármesterjelöltre, de a helyi illetve a megyei tanácsosi listára már nem, az egyszerűen üresen dobták be az urnákba. A megyei választási adatok 95%-os feldolgozottsága szerint az már biztos, hogy a Szatmár Megyei Tanácsban a jelenlegi 12 helyett 13 tagja lesz az RMDSZ-nek, 9 a PSD-nek, a fennmaradó 11 helyen pedig a PNL és az ALDE osztozik majd, 7–4 arányban.

S bár egyes részarányok még kérdésesek, az már biztos, hogy a 2016-os helyhatósági választások — melyeken a megye lakosságának 47,82%-a vett részt — alaposan átszínezték Szatmár megye térképét: a domináns zöld, piros és sárga mellett egyre nagyobb teret kap a kék és a fehér is, ami azt jelenti: az RMDSZ-nek 18, a PNL-nek 17, a PSD-nek 16, az ALDE-nek 4, az NDF-nek 4, az MPP-nek pedig szintén 4 polgármestere van a megyében. A szilágypéri eredményt lapzártánkig nem sikerült megtudnunk. Míg egyes településeken a jelenlegi polgármesterek laza fölénnyel vagy szoros eredménnyel, de új mandátumot kezdenek, addig más településeken igencsak meglepő változások történtek, mint például Egriben, ahol Szabó Eleket az MPP-s Márton Zsuzsanna váltja; Ákoson, ahol a több évtizedes RMDSZ-zöldet a nemzeti liberális sárga követi, vagy éppen Tasnádon, amely szintén sárgává vált a következő négy évre az egykori négy zöld, majd utóbbi négy piros év után, hiszen a szociáldemokrata Vasile Mitraşcat a nemzeti liberális Grieb Csaba váltja a polgármesteri székben.

A megyebeli polgármesterek:

Szatmárnémeti: Kereskényi Gábor (RMDSZ),  Nagykároly: Kovács Jenő (RMDSZ), Sárközújlak: Piricsi Arthur (RMDSZ),  Erdőd: Duma Ovidiu (PNL),  Tasnád: Grieb Csaba (PNL),  Avasfelsőfalu: Fedorca Aurelia (PSD), Ákos: Balogh Tibor (PNL),  Egri: Márton Zsuzsanna (MPP), Érendréd: Papp Tibor (RMDSZ),  Apa: Radu Trandafir (PNL), Batarcs: Adrian Toma (PNL), Krasznabéltek: Bartók–Gurzău Ioan (PNL), Börvely: Kis Zoltán (RMDSZ), Bikszád: Ioan Tătar (PNL), Berekszó: Ciurdaş Traian (PSD), Bogdánd: Bojan Aurel (PNL), Batiz: Mureşan Ioan (ALDE), Kányaháza: Birtoc Dinu (PNL), Komorzán: Ionici Florin (ALDE), Kálmánd: Sütő Imre (NDF), Kaplony: Mosdóczi Vilmos (MPP), Érkávás: Roca Marius (ALDE), Csaholy: Jurchiş Gheorghe (PSD), Lajosvölgy: Ciocan Petrică (PNL), Csomaköz: Schwarczkopf János (MPP), Királydaróc: Balog Daniel (PSD), Szamosborválaszút: Coza Romi (PSD), Kolcs: Domokos Sándor (RMDSZ), Szamosdob: Ghetina Mihai (ALDE), Pusztadaróc:  Găman Mihály (RMDSZ), Mezőfény: Brém László (RMDSZ), Kisgérce: Ciută Ioan (PSD), Halmi: Incze Lajos (RMDSZ), Hadad: Balogh Ferenc (RMDSZ), Homoród: Ardelean Simion (PSD), Lázári: Lengyel István (RMDSZ), Aranyosmeggyes: Radu Iancu (PSD),  Mikola: Dobos István (RMDSZ), Majtény: David Gheorghe (PSD), Szatmárudvari:  Pop Dumitru (PSD), Avasújváros: Majláth Gábor (RMDSZ), Szatmárpálfalva: Zenoviu Bontea (PNL), Mezőpetri: Kóródi Csaba (RMDSZ),  Piskolt: Varga Cosmin (PNL), Remetemező: Grad Ioan (PNL),  Kökényesd: Tóth Zoltán (RMDSZ), Ráksa:  Betea Toma (PSD), Szaniszló: Kardosi Zoltán (NDF), Tasnádszántó: Rotaru Marinel (PNL), Érszakácsi:  Ferencz Levente (RMDSZ), Érszodoró: Marian Gheorghe (PSD), Szopor: Şteţ Vasile (PSD), Szokond: Crasnai Ioan (PSD), Nagytarna:  Sobius Monica (PNL), Krasznaterebes: Avorniciții Mariana (PSD), Mezőterem: Tar Miklós (MPP), Tartolc: Pop Gheorghe (PNL), Turc: Irimie Ioan (PNL), Túrterebes: Gyákon György (NDF), Csanálos: Mellau József (NDF), Szamosborhíd:  Cristea Radu (PSD), Vámfalu: Corodan Vasile (PNL), Vetés: Ilyés Gyula (RMDSZ),  Szatmárhegy: Szűcs Szabolcs (RMDSZ).