Szatmárnémeti

Átszervezés — öröm és aggódás

2013.11.20 - 12:44

Megyei hatáskörbe kerülhetnek a közegészségügyi hatóságok, a mezőgazdasági igazgatóságok, a környezetvédelmi ügynökségek, az ifjúsági- és sportigazgatóságok és a művelődési igazgatóságok.

 

Amennyiben a kormány által tegnap felelősségvállalással elfogadott jogszabály ellen nem emel kifogást az Alkotmánybíróság, és a PD-L által benyújtandó bizalmatlansági indítvány ellen szavaz a parlamenterek többsége, életbe léphet a decentralizációs törvény. Ennek értelmében az eddig közvetlenül a minisztériumokhoz tartozó hatóságok a helyi önkormányzatok alárendeltségébe kerülnek. Ezek igazgatóit év végig menesztik, majd versenyvizsgát hirdetnek a vezetői tisztségek betöltésére, továbbá a megyei vagy települési önkormányzatok belátásuk szerint átszervezhetik a hatóságokat. Az önkormányzati vezetők üdvözlik a döntést, a szakfelügyelők azonban aggódnak, mivel féltik függetlenségüket és állásaikat. Nemhivatalos becslések szerint országos szinten akár 10 ezer embert is meneszthetnek az átszervezések során. „Korrektnek és természetesnek tartom a Ponta-kormány döntését, mivel ily módon a hatóságok közelebb kerülnek az emberekhez, az ügyintézés helyben oldható meg, nem kell Bukarestbe járni a problémák intézése érdekében” — nyilatkozta lapunk érdeklődésére Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, hozzátéve: a helyi önkormányzatok jobban tudják kezelni a helyi jellegű problémákat, mivel jobban átlátják a kérdéseket, könnyebben megtalálják a megoldást. A szakhatóságoknál dolgozók azonban nem látják ennyire rózsásan a helyzetet, lapunk értesülései szerint egyes szakmai szervezetek azt fontolgatják, hogy Brüsszelhez fordulnak, mivel nem tartják helyénvalónak az eljárást. „Zavaros a helyzet, nem tudjuk, mi vár ránk. Nem vagyok túlságosan bizakodó a változásokat illetően” — válaszolta kérdésünkre egy művelődési igazgatóságnál dolgozó, műemlékvédelemmel is megbízott szakértő. — Bár nem látjuk még előre, pontosan mi történik majd, félő, hogy olyanok parancsolhatnak nekünk, akik nem értenek ahhoz, amit csinálnunk kell. Mi lesz így a szakértői függetlenségünkkel?” — vetette fel a kérdést. Kimondottan rossz szemmel nézik a körvonalazódó átszervezést az engedélyezési jogkörrel rendelkező környezetvédelmi ügynökségek munkatársai is, hisz úgy vélik, nem vezet jóra az, ha a nagyberuházónak számító megyei önkormányzatoknak rendelik alá őket, hisz nem tudják így megelőzni a romboló hatású befektetéseket. Ezek a nagyszabású projektek ugyanis gyakran veszélyeztetik a természeti vagy az épített örökséget. A Román Környezetvédelmi Egyesület is felemelte hangját ez ügyben, rámutatva arra, hogy jelentős akadályokba ütközhet feladataik végrehajtása amennyiben a megyei önkormányzatok alárendeltségébe kerülnek, és végrehajtják a tervezett — vélhetőleg leépítéssel járó — átszervezéseket.

 

Babos Krisztina