Ismét áll a bál az USL-n belül. Antonescu újabb kijelentései — ezúttal a Konzervatív Pártról (PC) — újból felvetik a kérdést: meddig bírja még az USL? Az RMDSZ ismét kormányon lehet?

Nyilvánosan is elismerte Crin Antonescu, a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap, hogy a Konzervatív Párttal (PC) létrehozott úgynevezett jobbközép szövetsége (ACD) már nem létezik, és a konzervatívok valójában a koalíció másik nagy pártjához, a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párthoz (PSD) kerültek közelebb. 2011-ben egy úgynevezett „jobbközép” és egy „balközép” pártszövetség társulásaként hozták létre az azóta kormányra került Szociálliberális Szövetséget azok az erők, amelyek a jobboldali Traian Băsescu államfő és az általa támogatott Boc-kormány leváltását tűzték ki célul. Ennek megfelelően az USL-ben a befutónak számító parlamenti helyeket fele-fele arányban osztották el a jobbközépnek és balközépnek nyilvánított pártok között. Az USL a 2012-es választásokon megszerezte a parlamenti helyek két harmadát. A PC átállása a koalíciós vitákkal küzdő USL felbomlását vetíti előre, mivel Victor Ponta már a liberálisok nélkül is kényelmes többséget szerezhet a parlamentben. Antonescu indulni akar a jövő évi államelnök-választáson, de a koalíciós viták miatt kérdésessé vált, hogy az USL közös jelöltje lesz-e, vagy egy szociáldemokrata ellenféllel — esetleg éppen Pontával — is meg kell-e küzdenie. Dan Voiculescu médiamágnás, a PC alapító elnöke azzal vádolta Antonescut, hogy a jobboldal támogatása reményében elárulta szociáldemokrata szövetségeseit és közös ellenfelükkel, Băsescuval próbál „barátkozni”. Antonescu határozottan elutasította ezt, saját magát és a liberális pártot Băsescu legradikálisabb ellenfelének nevezte, ugyanakkor megállapította, hogy a konzervatívokkal kötött szövetsége a múlté. Hozzátette: csak azért nem tesznek jogi lépéseket az ACD felbontására, mert azzal az egész Szociálliberális Szövetség működését megkérdőjeleznék. A PC-nek 18 képviselője és 9 szenátora van — és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) azonos, öt százalék körüli politikai súlyt képvisel — az 580 fős román törvényhozásban.

Újra kormányon?

Ha felbomlik a kormánykoalíció, napirendre kerülhet az RMDSZ kormányra lépése — vetette fel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség Kulturális Autonómiatanácsának ülése előtt. Az elnök szerint megtörténhet, hogy a szövetség ellenzékben marad, de az is, hogy kormányra lép, vagy kívülről támogatja az új kabinetet. Az RMDSZ 1996 óta szinte folyamatosan kormányon volt — 1996 és 2000 között a koalíció tagjaként, 2000 és 2004 között bizonyos engedményekért cserében kívülről támogatta a kabinetet, 2004 és 2008 között ismét csak koalíciós résztvevő volt, majd egy év ellenzékiség után 2009-től tavaly április végéig szintén kormányerőként szerepelt. Sőt mint kiderült, egy előzetes, titkos megállapodás értelmében a tavalyi parlamenti választásokat követően is kormányra kellett volna kerülnie. Ezt azonban a Szociálliberális Unió (USL) kétharmados győzelmét követően Dan Voiculescu, a magát gyakran soviniszta megnyilvánulásokra ragadtató Konzervatív Párt alapító elnöke és a szintén nem túl magyarbarát liberális pártelnök, Crin Antonescu végül megakadályozta, hiába akarta Victor Ponta miniszterelnök azzal javítani kormánya imázsát, hogy a magyarokat is megkínálja néhány tárcával, azt sugallandó: Románia a kisebbségekkel szembeni tolerancia bajnoka. A kérdés az, nyerne-e azzal az erdélyi és partiumi magyar közösség, ha a szövetség ismét kormánytényezővé válna. Az RMDSZ retorikája ilyenkor az, hogy kormányon többet tud tenni a kisebbségi jogok érvényesülése érdekében. Ami részben ugyan igaz, a kétnyelvű helységnévtáblák és a kisebbségi nyelvhasználatot elviekben lehetővé tevő jogszabály eredménynek tekinthető, bár utóbbi esetében a román többségű önkormányzatok gyakorta „nagyvonalúan” eltekintenek a nyelvhasználati előírások gyakorlatba ültetésétől a nekik alárendelt hivatalokban, vagyis a működése meglehetősen döcög. Az eddigiek alapján le kell vonni a következtetést: a jelenlegi román politikai mezőnyben egyetlen olyan, jelentősnek számító párt sincs, amely hajlandó lenne a magyar közösség önrendelkezési törekvéseinek támogatására. Ilyen körülmények között pedig a kormányszereplés nem javallott, hiszen az nem öncél, hanem célja éppen az lenne, hogy általa kikényszeríthető legyen valamilyen valós decentralizáció és autonómia.