Külföld

Atomot robbantott Észak-Korea

2016.09.09 - 16:36

Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.

Észak-Korea egy új típusú robbanófejet robbantott, a kísérlet sikeres volt – közölte a helyi KCNA állam hírügynökség. A robbantás célja a robbanófej erejének és potenciáljának a felmérése volt. Phenjan tudatta azt is, hogy már sokkal könnyebben tud robbanófejeket készíteni, és folytatni fogja az ország nukleáris arzenáljának megerősítését az Egyesült Államok jelentette atomfenyegetés miatt. A japán védelmi miniszter korábban közölte, hogy Észak-Koreának sikerülhetett egy kompakt robbanófejet létrehoznia, sikert érhetett el a nukleáris fegyverek miniatürizálásában. Péntek reggel több nemzetközi földtani intézet ötös erősségű földmozgást észlelt Észak-Koreában, a dél-koreai vezérkar mesterséges szeizmikus hullámokról számolt be. Egy szakértő a Reuters hírügynökségnek Phenjan bejelentése előtt azt mondta, egy ilyen földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal, ez pedig a legerősebb atombomba lehet, amelyet Észak-Korea eddig felrobbantott. A dél-koreai védelmi tárca becslése szerint 10 kilotonna TNT pusztító erejének megfelelő nukleáris töltet robbant fel. Mások mellett Pak Gun Hje dél-koreai elnök is elítélte a kísérleti atomrobbantást. Pak a kísérletet olyan provokációnak nevezte, amely csak szigorúbb szankciókat és mélyebb elszigeteltséget okoz Phenjannak, és a rendszer önpusztítását mozdítja elő. A szöuli elnöki hivatal tájékoztatott arról is, hogy Barack Obama amerikai elnök jelezte, az USA megtesz mindent a két ország közötti egyezmény kereteiben, hogy védelmet nyújtson Dél-Koreának az észak-koreai fenyegetés ellen. Ez az amerikai atomernyő kiterjesztését is jelentené Dél-Koreára – fogalmazott az elnöki hivatal. Észak-Korea 2006-ban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását, a legutóbbit pedig januárban, majd műholdat kísérelt meg felbocsátani számára tiltott ballisztikusrakéta-technológiával. Ezért és a januári kísérleti robbantásért a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket vezetett be ellene. A szankciók azonban ellentétes hatást gyakoroltak Észak-Koreára: hétfőn sikeresen lőtt fel ballisztikus rakétákat, Kim Dzsong Un pedig az ország nukleáris arzenáljának fejlesztését sürgette.