Vidék

Átjáró volt a védelem, csúfos vereség Radnóton

2018.10.20 - 20:22

Mindkét félidőt 3–1-re vesztette el a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata szombaton, így csúfosan zárult Cristian Popa vezetőedző legénységének a radnóti kiszállása: favoritként mentek, szettet kaptak.

A vendéglátók már az első percben emberhátrányba kellett volna maradjanak, amikor a radnótiak egyik középpályása brutálisan ment neki Vincze Dávidnak: előrenyújtott talppal a pusztadaróci srác hátgerincét kapta el. A fiatal játékost öt percig ápolták az orvosok a pálya szélén, amiután vállalta a folytatást. Viszont az ellenfél stoplisának a nyoma most is ott diszeleg a hátán.

Talán másként alakult volna a mérkőzés, amennyiben a nagydisznódi Cristian Vieru játékvezető nem kegyelmez meg a sportszerűtlen ellenfélnek, viszont ami ezután jött, az felért egy rémáolmmal. Az első negyed órában a Maros megyei csapat kétszer jutott el Florin Görbe kapujáig, mindkét alkalommal betalált: Fekete István egy bal oldali ívelésre érkezett a hosszú sarokhoz, és fejjel küldte a labdát a kapuba (1–0), három perccel később pedig Szilágy Arnoldot érkezett egy indításra, majd laposan lőtt a kapuba a kimozuló Görbe alatt (2–0).

A 34. percben végre betaláltak a tasnádiak is: Adrian Ciul bal oldalról ívelt a kapu elé, a fejesre érkező Vincze Dávid pedig nem hibázott (2–1).

A radnóti Fekete István viszont visszaállította a két gólos előnyt még a szünet előtt: egy bal oldali szögletre érkezett és fejelt a kapusba (3–1).

Fordulás után nyolc perc kellett a hazai együttesnek, hogy megszerezze a negyedik gólját is: egy semmit mondó jobb oldali helyzet végén Adrian Pop laposan lőtt a kapuba (4–1). Ebben az idényben a Radnóti CS-nek ez volt a nyolcadik gólja. Egy egyszerű fejszámolással is rájöhetünk, hogy az ellenfél az elmúlt nyolc mérkőzés alatt rúgott annyi gólt, mint a tasnádiaknak kevesebb, mint egy óra alatt. Csakhogy, itt nem álltak meg: a 67. percben Marius Pastor 18 méterről, szabadrúgásból vette be Görbe kapuját (5–1).

A hajrában Angelo Cocian szépségdíjas találata az ellenfél kapujának pipájára ment, de ez is csak egy gólt élt (5–2), a tasnádiakban pedig már nem volt erő innen sem felállni. Florin Palinceac lövése felső lécet ért, így az utolsó, aki betalálat ezen a meccsen ismét a hazai csapat volt: a ráadás percek utolsó pillanatában egy kontra végén Ionuţ Cheţant indították bal oldalon, aki kiszorított helyzetből talált be a csereként beállt Casian Kerezsi alatt (6–2).

„Én sem értem, mi történt ezen a meccsen. Nem is kell kifogásokart keresni. Megengedhetetlenül sok egyéni hiba. Nem hiszem el, hogy ilyen valaha megtörténhet velünk. Végtelenül sajnálom, szégyelem magam, elnézést kérek a szurkolóktól” — nyilatkozta a találkozó után Cristi Popa.

Az elmúlt szezonban a Unirea négy, a szombatihoz hasonló vereséget szenvedett el: az 5. fordulóban az akkori sereghajtó Vidombáki Viitorul otthonában 4–2-re kapott ki Tasnád, november 30-án pedig a Kolozsvári CFR II odahaza 6–1-re nyert a szatmári együttes ellen. A visszavágók során, Kolozsváron 5–0-ra nyert az Universitatea, majd 6–0-ra a Sănătatea.

A tasnádiak egy pozíciót javítva a 7. helyen állnak a Liga 3 5. csoportjának a táblázatában, a 10. fordulóban, szombaton pedig a 4. helyen tanyázó Kolozsvári CFR II jön a szatmári üdülőtelepülésre.

Liga 3, 5. csoport, 9. forduló

Radnóti CS – Tasnádi Unirea 6–2 (3–1).

Gólszerzők: Fekete I. (11. perc, 40), Szilágyi A. (14.), A. Pop (53.), Pastor (67.), Cheţan (90+4.), illetve Vincze D. (34.), Cocian (80.).

Unirea: Görbe (Kerezsi, 70. perc)- Vincze L., Varga, Bălău, Palinceac, Székely (Cucuruzan, 81.), Anton, Stanciu (Cocian, 64.), Ciul, Nemeș, Vincze D. Vezetőedző: Cristian Pop.

MSE Marosvásárhely – AFK Csíkszereda 0–0

Besztercei Unu Fotbal Gloria – Tordai Sticla Arieşul 1–2

Dési Unirea – Szászrégeni Avântul 1–1

AFC Székelyudvarhely – Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–1

Kolozsvári CFR II – AFC Szászhermány 2–1

Nagybányai Minaur – Kolozsvári Sănătatea 2–1

ACS Fotbal Comuna Lénárdfalva – Szászmedgyesi Gaz Metan II 3–0

1

Lénárdfalva

9

7

0

2

27–10

21

2

Minaur

9

6

3

0

15–3

21

3

Csíkszereda

9

6

1

2

22–7

19

4

CFR II

9

5

3

1

23–12

18

5

Sănătatea

9

5

1

3

18–12

16

6

Barcarozsnyó

9

5

1

3

7–7

16

7

TASNÁD

9

3

4

2

17–15

13

8

Szászrégen

9

3

4

2

9–8

13

9

Dés

9

2

5

2

11–12

11

10

Torda

9

3

2

4

12–14

11

11

Szászhermány

9

3

1

5

13–14

10

12

Székelyudvarhely

9

2

2

5

11–17

8

13

Beszterce

9

2

1

6

12–19

7

14

Marosvásárhely

9

2

1

6

12–20

7

15

Radnót

9

2

0

7

10–37

6

16

Gaz Metan II

9

1

1

7

9–21

4

Pesek Attila