Külföld

Átalakul a védettségi kártya Magyarországon

2022.01.14 - 07:07

Kerek egy hónap múlva, február 15-től jelentős változások lépnek életbe Magyarországon, amelyek természetesen ugyanúgy érintik a kettős állampolgárokat is. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap jelentette be a módosításokat, melyek értelmében az eddigi védettségi kártya oltási igazolvánnyá alakul át, ugyanakkor február 15-től már csak az a 18 éven felüli személy minősül oltottnak Magyarországon, aki megkapta a harmadik oltást a koronavírus ellen, valamint az, aki két oltást kapott, és a második hat hónapon belül van, míg a 18 évnél fiatalabbak esetében elegendő a két oltás.
A koronavírus-fertőzésen való „átesettség fogalma” is mást fog jelenteni az omikron variáns után — mondta, azt azonban nem fejtette ki részletesen, hogy ez pontoson mit is jelent majd, de hangsúlyozta: nem a fertőzésen való átesettség, hanem az oltás jelent védettséget. Hozzátette azt is: nem kell új igazolványokat kiadni, a QR-kód alapján lehet ellenőrizni az igazolványt.
A miniszter azt is elmondta, hogy lerövidítik a koronavírus miatti karanténkötelezettség idejét: felnőtteknél 7 nap lesz a karantén, ugyanakkor öt nap után, tünetmentesség esetén, negatív koronavírusteszttel lehet „szabadulni”. Mindemellett az iskolákban a felső tagozatnál már bevált gyakorlatot kiterjesztik az alsó tagozatra is, mivel már ez a korosztály is kaphat oltást: ha egy osztályban megbetegedés van, akkor a karanténkötelezettség időtartama 5 napra csökken, de ez a kötelezettség csak azokra vonatkozik, akik oltatlanok. „Az iskolai oktatásnak folyamatosnak kell lennie, személyes jelenléttel, de ha a technikai feltételek adottak, a karanténban lévő oltatlanoknak közvetíthető online is az oktatás” — tette hozzá a miniszter.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Súlyosbodik a kiskérődző-pestisjárvány

Emberre nem terjed, de elpusztítja a kecske- és birkaállományokat.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.