Külföld

Átadták az autópályát, amit 1972-re kellett volna befejezni

2016.12.23 - 17:13

Alig negyvennégy év csúszással befejezték a leglassabban elkészülő olasz autópálya építését.

Nem mindennapi ünnepséget tartottak Olaszországban: átadták annak az autópályának a legutolsó szakaszát is, amelynek az eredeti tervek szerint még 1972-re kellett volna megépülnie. A Nápoly környékéről egészen Dél-Olaszországig vezető autópálya építése annyira a csigalassúság szimbóluma lett az elmúlt évtizedekben, hogy a nevét is meg kellett változtatni: annyian gúnyolódtak a soha el nem készülő A2-es autópályával, hogy most úgy döntöttek az illetékesek, hívják inkább A3-asnak. A munkálatokat még 1961-ben kezdték el. Az autópálya több részét egyébként már 1974-ben, mindössze két évvel az eredetileg tervezett időpont után megnyitották, de máshol azóta is folyt az építkezés. Ráadásul még most sincs teljesen készen, több helyen is javításra szorul az út, de úgy gondolták, hogy ez már megoldható az átadás után is. Az autópálya építészeti szempontból nehéz terepen halad át: összesen 190 alagutat építettek hozzá, és közel ötszáz viadukt, híd, valamint felüljáró is a része.