Vidék

Átadták a halmi hűtőházat — végre

2023.11.28 - 16:15
Ha megtorpanásos, kacskaringós és igen hosszú is volt az út, csak sikerült a végére érni — kedden hivatalosan is átadták az 1500 négyzetméteres, több mint 1 millió euróból megépült gyümölcs-zöldség hűtőházat Halmiban.

 „Sok évvel ezelőtt, amikor a hűtőház szükségességének gondolata megfogalmazódott, természetesen elsőként az eperre gondoltunk, hiszen a halmi termelőknek az a legfőbb, de egy ilyenfajta tárolási lehetőség ugyanúgy érvényes a paradicsomra, paprikára, káposztára, krumplira — minden zöldségre és gyümölcsre, amit Halmi községben termelnek s amiből a gazdák megélnek.” — fogalmazott bő három évvel ezelőtt Incze Lajos polgármester, amikor a magyarországi Ajak városával közösen benyújtották a 2,3 millió euró összértékű,  közös pályázatot. Igaz, szkepticizmusát sem rejtette véka alá a terv sikerességével kapcsolatban, hiszen egyrészt akkor a koronavírus-járvány teljében volt, másrészt  maga a pályázta több, mint két éve húzódott már, a gyakori kormányváltások miatt háromszor–négyszer kérték be a dokumentációt. 

hirek/2023/november/4-6.jpg

Az akadályok és nehézségek ellenére sikerült a projekt végére érni, s kedden hivatalosan is átadták az 1480 négyzetméteres hűtőházat és logisztikai központot, amely a multifunkcionális eperátvevő (vásár, nagybani piac, rendezvényhelyszín) közvetlen szomszédságában áll. „Remélem a termelők használni is fogják, mert az ő érdekükben épült” – summázta Incze az átadáson. 
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Pataki Csaba tanácselnök is, emlékeztetve: az ország epertermésének java része az Ugocsában, s azon belül Halmiban érik, így érthető, hogy az illatos–aromás, ám gyorsan romló gyümölcs tárolására már régóta szerettek volna egy hűtőházat — hiszen csak a termesztők tudják igazán, hogy szezon teljében, eperdömpingkor s főleg ha még nagyon meleg is van, milyen aprópénzért kénytelenek eladni a helyzetet maximálisan kihasználó nagybani felvásárlóknak, viszonteladóknak a gyümölcsöt, elkerülendő, hogy rájuk romoljon. 
hirek/2023/november/2-13.jpg

Ajakon a pályázat keretében szintén egy — igaz,  a halminál jóval kisebb méretű, 543 négyzetméteres —  hűtőház és logisztikai központ épült, s mint dr. Ragány Adrienn polgármester elmondta, bíznak benne, hogy ezzel a beruházással nem csak az ajakiak,  de a térségben mindenkinek a segítségére lehetnek, erősítve így a helyi gazdaságot. 

Magát a pályázatot Geszterédi Andrea projektmenedzser vázolta röviden, nem hallgatva el azt sem, az önkormányzatoknak jelentős önrészt kellett vállalniuk a folyamatos áremelkedések miatt. 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/november/3-10.jpg