Vidék

Aszfaltos út vezet majd Szatmárból Szilágyba

Komoly munkálatokkal alapozzák meg a Tasnád és Szilágy megye határa között futó megyei utat (Fotók: Szatmár Megyei Tanács)
2022.10.19 - 21:17
A jövőben új, aszfaltos út köti majd össze Tasnádot Kémerrel, Szilágy megye határával. A megvalósítás a térség közlekedését, mezőgazdaságát és turizmusát is fellendítheti.

„Az a célunk, hogy évről évre csökkentsük a megyében a földutak számát. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a környező megyékkel új közúti kapcsolatokat alakítsunk ki, és korszerű infrastruktúrán keresztül összekapcsoljuk azokat a mi megyénk turisztikai területeivel” – fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök.
Ezt a célt fogja szolgálni a 109P jelzésű megyei út Tasnád – Magyarcsaholy – Oláhcsaholy – Kémer (Szilágy megye határa) közötti szakaszának korszerűsítési munkálata. A mintegy 6,5 km hosszúságú út mostanáig földút volt, a munkálatok végeztével viszont turisztikai szempontból is fontos összeköttetést fog jelenteni Szatmár és Szilágy megye, azaz a tasnádi és a kémeri térségek között.

hirek/2022/oktober/mt-1.jpg

Kémer és a szomszédos Kárásztelek az utóbbi időben felkerült a régió borászati térképére, az aszfaltos út pedig a jövőben ezt a borvidéket is könnyebben elérhetővé teszik a gasztroturizmus iránt érdeklődők számára, illetve a tasnádi strand nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket és az említett borvidék kínálta szolgáltatásokat kiválóan össze tudja majd kapcsolni.

hirek/2022/oktober/mt-3.jpg

Az útépítés keretében eddig elkészültek az alapozási munkálatok, helyükre kerültek a csatornarendszerek és kiásták a vízelvezető árkokat is, továbbá egyes részeken már a zúzott kavicsréteg is felkerült az útra. A napokban a munkálatok a kövezéssel folytatódnak, ugyanakkor a kivitelező kötelezettséget vállalt arra, hogy a Szatmár megyei részen az útszakasz jelentős részének aszfaltozását még ez év végéig elvégzi, a Szilágy megyei önkormányzat pedig bejelentette, hogy a következő időszakban elkezdi a saját részén az útkorszerűsítési munkálatokat.

Hírszerkesztő