Szatmárnémeti

Arcok, életek, történetek

2013.11.11 - 12:07

Dr. Palkovics György, volt kormány-vadász és író könyvének bemutatására került sor.

 

Először rendeztek szombaton Szatmárnémetiben veterán korosztályos nemzetközi vívótornát, amelyen több tucat egykori aktív sportoló vett részt. A vívótorna szünetében került sor dr. Palkovics György író és vadászati szakember könyvének bemutatására, majd író-olvasó találkozóra is sor került. A két esemény egyszerűen kapcsolható össze, hiszen az író legutóbbi, az Arcok, életek, történetek című művében öreg vadászbarátairól, és „szentekről” is ír. Palkovics tisztsége okán — hosszú időn át a magyar kormányok fővadászmestere volt — nem csak a szatmári származású világhírű vívómesterrel Bay Bélával, vagy Hofi Gézával, de számos külföldi arisztokrata, politikus, bankár mellett a román Sturdza herceggel, Vranitzky osztrák kancellárral, Gromikó szovjet külügyminiszterrel, Kádár Jánossal, Csányi Sándorral és a mai magyar közélet több vezetőjével vadászott. Az eseményen köszöntőt mondott és a beszélgetést vezette Sike Lajos újságíró, akitől megtudtuk, hogy a zárt társaságban olyasmiket tudott meg vadásztársairól, amit csak ilyen helyzetben lehetett. A negyedik könyvében is szépirodalmi igénnyel megírt történetei tele vannak humorral, iróniával, a kritikát sem nélkülözve. Ezen tényekről mindenki meggyőződhetett, hiszen Méhes Kati színművésznő olvasott fel részleteket a kötetből. Bay Béláról megtudhattuk, hogy Szatmár vármegyében született, az 1936-os berlini olimpián a magyar csapat színeiben vívott, majd mesteredzőként tevékenykedett. Ezen munkássága során több zsidó származású sportolót is megmentett a deportálástól. Dr. Palkovics György humorral mesélt arról, hogy 61 évesen kezdett el szépirodalmat írni, és azóta négy kötete is megjelent, melyekből elhangzottak részletek. A vívókat nagy tiszteletben tartó író kedélyesen beszélgetett el az író-olvasó találkozón részt vevőkkel. A szerző kötetei a könyvesboltokban szerezhetők be.