Vidék

Aratófesztivál keretében ünnepeltek Gencsen

2013.08.19 - 08:30

Gencsen is hagyománynak számít az aratófesztivál megszervezése, hiszen idén 14. alkalommal került megrendezésre tegnap a helyi kultúrotthon udvarán. Az egész napos program bállal ért véget.

 

A helyi kultúrotthon udvarán már délelőtt elkezdték az előkészületeket a bográcsfőző verseny résztvevői. Délelőtt 11 órakor ünnepi istentiszteleten és szentmisén vettek részt a hívek, majd kis csúszással a felvonulás után 14 órakor sor került a hivatalos megnyitóra. Roka Marius polgármester és meghívottainak köszöntőbeszéde után a helyi mazsorettek nyitották meg a színpadi műsorok sorát. A rendezvényt kezdetben mérsékelt érdeklődés jellemezte, melynek vélhetően a nagy meleg volt az oka, délutánra azonban egyre többen gyűltek a helyszínre. Változatos kulturális programokban lehetett részük azoknak, akik mégiscsak tiszteletüket tették az eseményen, hiszen a mazsoretteken kívül fellépett a kálmándi Heiden Roseline néptánccsoport, a teremi Jázmin tánccsoport, valamint a mezőpetri tánccsoport. Az érkávási gyerekek román és roma táncokkal szórakoztatták a közönséget, de a gencsi Esthajnalcsillag tánccsoport előadása sem maradhatott el. Az Esthajnalcsillag nevet viselő néptáncegyüttes kicsi, közepes és nagy csoportja immár 2000 óta gazdagítja a falu kulturális életét Veres Tímea vezetésében. A formáció számos rendezvényen fellép, a megye más településein is gyakori vendégek. A településen élő, 50. házassági évfordulót ünneplő hét párt is köszöntötték. A délutáni hangulatért a kaplonyi Altfater Andrea és a börvelyi Nagy Anita énekesek feleltek. A közönség azonban nemcsak a helyiek és környékbeliek produkcióját tekinthette meg, hiszen sztárvendégek is tiszteletüket tették a rendezvényen: előbb az Insect, később pedig Dancs Annamari lépett színpadra. A kulturális műsorok közepette bográcsost, hideg italokat vásárolhattak a jelenlévők, este pedig bálban folytatták a mulatozást.