Nagykároly

Aranyos tojásokat festettek

2019.04.15 - 13:15

Az Esztendőtől esztendeig programsorozat keretében várták a gyerekeket a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai szombaton a Nagykárolyi Kulturális Központba. Volt tojásfestés berzseléssel, valamint viasszal, továbbá a komatálazás népszokásával is megismerkedhettek a lurkók Májer Rajmond irányításával.

A „rekettyések” vendégei ez alkalommal Kóra Judit, Maurer Emese és Görög Ildikó voltak. Kóra Judit egyike a legnevesebb népi iparművészeknek. Ő ez alkalommal a tojásfestést tanította a fiataloknak. „A húsvétra készül a tánccsoport, úgyhogy a húsvéti szokásokat elevenítjük meg. Azon belül szatmári tojásokat készítünk. Erre az a jellemző, hogy írókával felvisszük a viaszt a tojásra, ami lehet megfestett — általában a libatojást nem is festették meg, hiszen szép fehér —, és utána aranyporral átdörzsöljük a viaszt. A viaszba beleragad az aranypor, és így a minta aranyos lesz” — fejtette ki a szakember. Hozzátette: az aranyos tojás persze jelkép. Az arany a gazdagságot jelöli, persze olykor ezüstport is használtak, bár az korántsem volt ennyire kedvelt ezen a tájon. A tokaji borvidéken lévő Golop községből érkezett a szakember. Kóra Judit hangoztatta, hogy a tojásfestésen belül a szatmári vidék sajátos szokása az aranyozás, ezt máshol nem szokták alkalmazni. Máshol ugye viasszal kenik be, majd utána mártják festékbe, és a viasszal bekent helyeket nem fogja meg a festék — magyarázta.

A rekettyések a tojásfestésen túl természetesen táncoltak — eleik húsvéti szokásaival való ismerkedésük közepette sokat játszottak, jól érezték magukat.