Ha az államelnökjelöltek (főként Victor Ponta) választási ígéreteit komolyan vesszük, akkor bátran kijelenthetjük, hogy elérkezett a Ceauşescu által megálmodott aranykorszak. Lesz nyugdíjemelés, növekednek a családtámogatások, emelkedik a minimálbér, több ezer kilométer autópálya és gyorsforgalmi út épül, amelyek ki lesznek használva, ugyanis kedvezményes hitellel lehet majd autót vásárolni, nagy összegeket kapnak az önkormányzatok, amelyeket most kell felhasználni olyan célokra, hogy a lakosság még a kampányidőszakban lássa, hogy törődik vele a kormányzó párt. A megye több településén szórják a homokos, kavicsos sárt az utakra, amit az eső belemos az árokba, emiatt nem folyik majd le a szennyvíz. Választási kampány idején a jelöltek sohasem beszélnek arról, hogy mit tettek addig — bár legtöbbjüknek van rövidebb-hosszabb múltja a közéletben —, valamennyien olyan ígéreteket tesznek, amelyekről mindenki tudja, hogy lehetetlen megvalósítani. Érdekes — függetlenül attól, hogy milyen választásokra készülünk —, mindig ugyanazok az ígéretek hangzanak el: útjavítások, autópályák és hidak építése, nyugdíjemelés stb. Senkinek sem tűnik fel, hogy a parlamenti képviselőnek nem az a dolga, hogy utakat aszfaltozzon, hanem az, hogy részt vegyen a törvényalkotásban, az EP-képviselőnek nem az a dolga, hogy nyugdíjakat emeljen, hanem az, hogy az egész ország számára előnyös helyzetet teremtsen. A mostani esetben az államelnökjelöltnek nem az a dolga, hogy megígérjen olyan dolgokat, ami gyakorlatilag a kormány vagy az önkormányzatok feladata, az államelnök nem adhat majd utasításokat a kormánynak, hogy milyen prioritásokat vegyen figyelembe. A magyarság számára a valóságban nincs tétje annak, hogy ki lesz az államfő, hiszen egyik román jelölt sem ejtette még ki a száján a kisebbség szót, mindannyian egységes nemzetállamról és ortodox államvallásról beszélnek. A magyar választókat senki, semmilyen módon nem tudja rábeszélni, hogy melyik jelöltre szavazzanak, éppen azért, mert vezető politikusaink eddig mindig titkos tárgyalásokat folytattak az esélyes román jelöltekkel, akik elvárták a magyarok támogatását, de megválasztásuk után, 1918 óta sohasem teljesítették ígéreteiket. Éppen ezért a romániai magyarok számára nem az a fontos, hogy pártokba tömörüljenek és csak azért legyenek tagjai a mindenkori kormányoknak, hogy képviselőik bizonyos tisztségeket betöltsenek, a romániai magyaroknak egy olyan érdekképviseletre van szükségük, amelyik mindenkor kiáll a magyar érdekek és jogok érvényesítéséért.

 Elek György