Tizenkilencedik alkalommal szervezte meg hétvégén a Krétakör Művészeti Versenyt a magyarországi Leveleken a Free Dance, valamint a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola — azt a megmérettetést, amelynek két napja alatt több száz gyermek és fiatal mutatja be táncművészeti, zeneművészeti, képző- és iparművészeti, valamint szín-és bábművészeti tehetségét.
A büszke lány népmesét Sztankovits István olyan átéléssel mondta el — énekelve is benne —, hogy azt a zsűri kiemelt arany minősítésre érdemesítette, akárcsak Marozsán Vivien Szivárványos az ég alja elnevezésű, szatmári népdalcsokrát, amely szintén aranyat ért.
Maga a néptáncegyüttes Táncok Mezőségből koreográfiája ezüst, míg a Hepehupás Szilágyságból című koreográfia kiemelt arany minősítést kapott — ám ennyivel még messze nem volt vége sem a táncnak, sem a nemesfém minősítések gyűjtésének.
Szabó Kinga Mária