Először rendezi majd a Seletye Dávid, a Szatmárnémeti Auto-Karting Rider’s SK elnöke Aradon a Rally Sprint autós ügyességi és gyorsasági bajnokság egyik fordulóját – derült ki a szervezők tegnapi közleményéből.
Seletye Dávid versenyigazgató lapunknak elmondta, hogy télen úgy indították a 2020-as évet, hogy a 15. kiíráson szeretnének „kilépni” a régióból, és Nagybányánál messzebbre is elvinni a versenyt. Akkor így került képbe a legnagyobb romániai épített versenypálya, a Marosvásárhely szomszédságában levő nagycsergedi Transilvania Motor Ring. A koronavírus-világjárvány azonban kissé felülírta a forgatókönyveket, a bajnokságot sem sikerült megkezdeni a tervezett márciusi időpontban.
Seletye a lapunknak elmondta, hogy nem mondtak le nagycsergedi pályáról, viszont most olyan anyagi és technikai feltételeket állítottak fel a pálya üzemeltetői, hogy azt nem tudják teljesíteni. „Kis költségvetésű a versenyünk, ezért is szeretik sokan, ezért állnak rajhoz fordulóról fordulóra több tucattal amatőr és profi pilóták. Nem kérhetünk most tőlük horribilis összeget, hogy a Transilvania Motor Ringen versenyezhessünk” — mondta a versenyigazgató, aki egyben a Román Autóklub szatmárnémeti fiókjának is a vezetője, így a szervezésben az ACR is segítséget nyújt a szatmáriaknak.
Így idén nem lesz Maros megyei futam, viszont Seletye talált egy helyszínt, ahol épített pályán „csaphatnak a lovak közé” a pilóták. Az aradi Vik Power pálya 1130 méter hosszú, többnyire karting-versenyeket rendeznek itt, de szélessége megfelel a Rally Sprint futamoknak is.
Egyelőre csak szóbeli megegyezés született az üzemeltetők és a szervezők között, de Seletye bízik abban, hogy a megbeszéltek alapján szerdán a megegyezés is megszületik, így indíthatják a nevezési online-felületet is.
„Hamar elterjedt a hír Aradon, és már vannak érdeklődők a versenyre. Én örülök annak, hogy sikerült elvinni ide is egy fordulót, hiszen régi vágyam, hogy ne csak Szatmáron és a környékén rendezzünk futamokat” — tette hozzá Seletye, aki abban is bízik, hogy
Aradon szeptember 19-én rendezik a Rally Sprint idei kiírásának a 3. fordulóját. Mint ismeretes, az elmúlt két hónapban az ACR szatmárnémeti gyakorlópályáján, illetve a szatmárnémeti Transilvania sugárúton rendeztek egy-egy versenyt, de Seletye szeretné, hogy októberben is felsorakozhasson a mezőny a negyedik fordulóra, november 15-én pedig a Gorunului utcai gyakorlópályán zárul majd a tizenötödik kiírás.
Pesek Attila