Belföld

Áprilisban kezdődik a kisdiákok felmérője

Április 20. és május 20. között mérik fel a kisiskolások tudását / Fotó: freepik.com
2021.03.15 - 19:30
Április 20-a és május 20-a között kerül sor a második, negyedik és hatodik osztályosok országos felmérőjére — derül ki az oktatási minisztérium rendeletéből, amely megjelent a Hivatalos Közlönyben.

A magyar másodikosok ismereteit április 20-án mérik fel anyanyelvből, 21-én kerül sor az olvasási, 22-én a számtani, 23-án a román ismeretek és olvasás felmérésére.

A negyedikesek felmérését május 18-án tartják románból, 19-én számtanból és 20-án magyarból. A hatodikosok felmérőjére május 12-én kerül sor nyelvből és kommunikációból, a matematikát és természettudományokat május 13-án írják. A másodikosoknak 30 perc áll majd rendelkezésükre mindennap a feladatok megoldására. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta, hogy a kisiskolások vizsgájának megszervezése fontos, hogy pontos képet kapjanak arról, hol is állunk egy év online oktatás után. A tárcavezető szerint idén mindenképp fontos a vizsgák megszervezése, annál is inkább, mert a 2019/2020-as tanévben ezek nem voltak megszervezve a koronavírus-járványra való tekintettel. A tárcavezető ismételten utalt arra, hogy ezen képességfelmérők eredményeit nem kell bevezetni a naplóba, hanem a szülőkkel kell megbeszélni, és egy személyre szabott fejlesztési, tanulási tervet kell kidolgozni szükség esetén.

S. B.
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Esőtől hűtve, átlagos lesz az idő szerdától

Már kedden megkezdődik a lehűlés, a teljesen szokatlan júniusi meleg után a normális áprilisi hőmérsékletek fognak következni a hét, sőt a hónap hátralévő részében. Eső is lesz.
Szatmár megye

Jön pár hideg nap, de aztán: tavasz!

Ahhoz képest, hogy mennyire meleg volt az idei március, elég hűvös lett a virágvasárnap. Még pár napig lesz hidegebb, de szerda hajnaltól kezdve már langyosak lesznek az éjszakák is.
Mi újság?

A bolondok és bolondozások napja

Április 1–je hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti – a tréfa, a füllentés pedig szükséges is a kiegyensúlyozott lelki élethez.