A budapesti Sándor–palota közleménye értelmében Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját.
Mint a közlemény fogalmaz, a szabad választások a képviseleti demokrácia alappillérét jelentik, a népszuverenitás kifejezésének kiemelkedő eseménye az országgyűlési választás, amely során minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár szabad és felelős döntésével határozhatja meg Magyarország sorsát.
A magyarországi szavazás - a korábbi közjogi hagyományokat követve - az alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény által lehetővé tett legkorábbi időpontban, április 12-én lesz.
Az államfő arra biztatja Magyarország állampolgárait, hogy éljenek a törvény adta lehetőségükkel és a választás jogával - áll a közleményben.
A Nemzeti Választási Iroda készen áll a választások lebonyolítására
Az NVI tájékoztatása szerint a választások lebonyolításában mintegy kilencvenezer bizottsági tag és húszezer választási irodai munkatárs vesz részt.
Mint közölték, az iroda kiemelt figyelmet fordít a választópolgárok tájékoztatására, ennek részeként elindította megújult honlapját, amely korszerűbb megjelenéssel, átláthatóbb felépítéssel és felhasználóbarát működéssel segíti a választópolgárok, jelölőszervezetek és jelöltek, valamint a sajtó munkatársainak tájékozódását, magyar és angol nyelven egyaránt.
Az új weboldal modern technológiai megoldásokra és felhőalapú infrastruktúrára épül, így nagy terhelés mellett is stabil és megbízható működést biztosít
A kampányidőszak február 21-én kezdődik, a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok március 18-ig kérhetik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe ahhoz, hogy a 2026. évi általános országgyűlési választáson élhessenek választójogukkal.
Hírszerkesztő