„A növény két világban él és kettőt köt össze: a föld alattit (…), ahol az anyag van és a föld felettit (…), ahol a szellem van” — írja Hamvas Béla, majd így folytatja: „A virág pedig a növény szellemi szerve, lélekszimbólum.”

Művészek — de egyszerű emberek is — gyakran nevezik a nőket, az anyákat virágnak. A virág számtalan dalban szerepel, és a virágot gyakran használjuk a szerelem, a szeretet, a szépség szimbólumaként is. Gyakran esik szó arról is, hogy a nők, az anyák által telítődik lélekkel a világ. Ők viselik mindannyiunk lelki terheit, melynek súlyát csak sejteni tudjuk, nem érezhetjük át sohasem. Az anyák részesei a teremtésnek: életet adnak, megteremtik az anyagi és szellemi lét egységét. Szivárványszerű híd az ő életük az ég és a föld között. Így érzékeljük ezt a művészetekben, a népköltészetben, sokáig így érzékeltük a mindennapi életben is.

Ma már a nőiesség, az anyaság mást jelent mint régebben. A nők és az anyák is az önmegvalósítás küzdőterére sodródtak vagy önként indulnak hadba annak eléréséért. Sok vita szól arról, hogy meddig mehet el az önmegvalósítás terén az anyaszerepet vállaló nő? Lehet-e még áldozatvállalásnak nevezni az anyaságot? Milyen mértékben mondanak le saját igényeikről a nők gyermekükért? Valamilyen módon minden nő vágyik önmegvalósításra: van, aki céltudatosan, van, aki álmodozón. Nagyon sok tanfolyam indul nők számára, amelyeken arra tanítják őket, hogyan lehet túllépni a női kiteljesedés alapvető gátjait, hogyan lehet felfedezni a nőiességben lévő erőt, hogy a nőben rejlő csodák, képességek végre az álmaik megvalósulásának szolgálatába tudjanak állni. Közben lányok százai, ezrei esnek áldozatául a kordivatnak, mert nem veszik észre, hogy amire felkeltették a vágyukat — a férfivilág sikereire —, azok csupán illúziók, a valódi öröm és az igazi boldogság mesterséges adalékanyagai. Csak az édesanya tudja, aki már ringatott a szíve alatt egy kis életet, hogy nincsen valódibb öröm a gyermeknél, nincsen igazibb boldogság az anyaságnál.

Meg lehet-e vajon határozni, hogy kik az igazi édesanyák?

Anya az is, aki önmagát áldozza fel gyermekéért: őrködik, figyel, int, nevel; amíg gyermeke alszik, ő dolgozik, mindent megvon magától, mégsem elég, nincsenek csak hétköznapjai, számára az az ünnep, ha a gyerek örül…

Anya az is, aki tanul, küzd, hogy legyen valaki, hogy ne függjön senkitől-semmitől, mert így adhat többet gyermekének; dolgozik, külön munkát vállal, rohan haza, hogy otthon is végezze a dolgát…

Anya az is, aki karriert épít, nem tölthet sok időt gyermekével, de minden szépet megvesz neki; a gyerek szép lakásban, jómódban él, pótmamát biztosít számára, nem érez hiányt semmilyen földi jóban, azt viszont nem tudja, hogy a jóléttel nem lehet pótolni az anyai szeretetet…

Az anyák napja minden anya ünnepe. És minden apáé. A gyereket mindig a teljességre kell nevelni, erre pedig az anya és az apa csak együtt képes. Az anyákat az anyák nevelik apai segítséggel. Az anyák napja nem szabad, hogy csupán egy megszokott ünnepnap legyen, amelyen egy szál virággal, könnyű léptekkel túltesszük magunkat. Az anyák napja egész évben kötelességet ró ránk, feladatot ad. Anyák napja azért van, hogy arra is fény essen, aki egész évben világít.

„Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani” — írja Szabó Magda. „A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét” — fogalmazta meg ugyanezt másként Weöres Sándor.

Elek György