Szatmárnémeti

Anyaöl – Újhelyi Kinga előadása Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben október 29-én, szombaton, az Iparosotthonban működő Bábszínház termében lázható az előadás
2022.10.24 - 15:05
Szatmárnémetiben vendégszerepel a nagy sikerű Anyaöl című monodráma, Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Színház erdélyi kötődésű, Jászai- és Mensáros-díjas színművészének előadásában.

Újhelyi Kinga a szilágysági Sarmaságon született, a nagyváradi tanítóképzőben érettségizett, színművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. Anyaöl című előadását, az érmihályfalvai születésű Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi, dokumentumregényéből állította színpadra, Szabó K. István rendezésében.

Az előadás a Ceaușescu-diktatúra talán legembertelenebb arcát, az abortusz-törvény áldozatainak pokoljárását ábrázolja Dancs Rózsa, volt sepsiszentgyörgyi magyartanárnő és családanya drámai történetén keresztül, aki mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban, csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc- és tízéves gyermekével, és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Mindenáron gyermekre vágyott, de nyolc terhességéből csak két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel.

hirek/2022/oktober/anya-2.jpg

Újhelyi Kinga számára ez a monodráma igazi „szív-ügy”, úgy érzi, valamennyi előadás egy-egy rekviem minden meg nem született, vagy megszületett, de halálra vagy árvaházara ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára. Nagy izgalommal várja a találkozást az erdélyi közönséggel, mert úgy gondolja, az erdélyiek lelkében, gondolataiban a kommunizmus hagyatéka még mindig élénken él, és hihetetlen hatással van az emberekre, környezetének szociális és gazdasági állapotára. A fiataloknak pedig, akiknek már nincsenek átélt emlékeik a korról, ismerniük kell a kommunista diktatúra minden aljasságát, sötétségét, kegyetlenségét, hogy mindez ne történhessen meg újra.

A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Magyar Házak Hálózatának szervezésében, 2022. október 29. és november 6. között megvalósuló turné keretében, Szatmárnémetiben, Sarmaságon, Érmihályfalván, Nagyváradon, Aradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron láthatja a közönség az előadást. 

Szatmárnémetiben október 29-én, szombaton, 19 órai kezdettel, az Iparosotthonban működő Bábszínház termében kerül bemutatásra.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Bérletcserében Szatmárnémetibe érkezik Az öngyilkos című előadás

A nagyváradi Szigligeti Társulat groteszk vígjátékát a 2022-es Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a zsűri a fesztivál legjobb előadásának választotta.
Szatmárnémeti

Közel 3000 nézője volt az IFESZT előadásainak

Tíz napon keresztül volt a romániai kisebbségi színjátszás fővárosa Szatmárnémeti, ugyanis itt rendezték meg a 18 térsulatot, izgalmas előadásokat, könyvbemutatókat és tartalmas szakmai beszélgetéseket felvonultató Interetnikai Színházi Fesztivált.
Szatmárnémeti

A demokrácia bizony zűrös dolog

Hétfőn is két remek előadással várja a nézőket az IFESZT — a Leenane szépe anya és leánya gyülőlettel terhes, ám mégis örökre egybefonódott történetét meséli, míg A jegyzőkönyv története akármelyik itthoni tanácsülésen is játszódhatna. Na igen, a demokrácia bizony zűrös dolog.