Dr. Szabó Thalmeiner Noémit, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar, Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának adjunktusát az anyaszerepről kérdeztük.

— Ha csupán olvasmányainkból vagy a nagymamáktól és dédanyáktól hallott történetekből próbáljuk megismerni az anya–gyerek viszonyt, azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi generációknál ez a viszony nagyon megváltozott. Mondhatjuk azt is, hogy elég gyors változás következett be, hiszen évszázados, évezredes hagyományok álltak fejre. Mivel magyarázható ez a gyors változás?

— Én nem érzem úgy, hogy nagyon megváltozott az anya–gyermek kapcsolat az utóbbi időben, inkább a körülmények mások, a társadalmi közeg más, és ez hat ki az emberi kapcsolatokra is, így a szülő–gyermek kapcsolatra. A mi családunkban, úgy érzem, nem történt nagy változás. Nálunk a nagymamám is épp úgy viselkedett a gyerekeivel, mint édesanyám, és úgy viselkedek én is. Valahogy ez a minta öröklődött, én nem érzem, hogy ma más lenne. Valószínűleg azért, mert a mi családunkban nagyon demokratikusan nevelkedtek a gyerekek generációkon keresztül.

Szülő-gyerek viszony

— Hogyan működik önöknél a szülő–gyerek viszony?

— Anyaként azt tartom jónak, ha az anya gondoskodik a gyerekéről, de hagyja önállóan is megnyilvánulni, nem telepszik rá, nem erőlteti rá az akaratát. Az anya–gyermek kapcsolat mindenképpen szereteten és elfogadáson alapuló viszony. A szakirodalomban is sokat írtak arról, mennyire fontos gyerekkorban a bizalom és kötődés. Befolyásolja a lelki fejlődést úgy értelmi, mint érzelmi téren. Ami gyerekkorban a gyerek magatartásába és lelkivilágába beépül, az kihat az egész további életére. Ezért nem mindegy, hogyan bánik gyermekével a szülő. Csak az tud igazán bízni később a felnőttekben és embertársaiban, aki az anyukájában, a szüleiben is meg tud bízni. Ezért nagyon fontos az anya-gyerek viszony is, mely bizalomra épül, őszinteség, szeretet, elfogadás, odafigyelés, és még sorolhatnánk mi minden jellemzi. Én úgy érzem, ez többnyire így működött generációkon keresztül, én ugyanezt vettem észre nagyszüleimnél, szüleimnél is, amikor gyerek voltam, és ugyanezt próbálom tovább vinni a családomban is.

Kihívások

— Amikor a gyerek kikerül a társadalomba, nagyon sok kihívással áll szemben, mást lát, mint otthon. Hogyan tud ellenállni a kihívásoknak vagy számít az, hogy mit visz otthonról?

— Nagyon sokat számít. A már említett ősbizalom alapvető. Ha van egy biztos pont — a család — és a gyerek tudja, hogy van egy hely, ahova hazatérhet, ahol elfogadják és szeretik, az erőt ad számára, hogy megbirkózzon a társadalomban előforduló nehézségekkel. Aki ezt nem kapja meg a családon belül, az elveszíti a talajt a lába alól a külvilágban. A család nem úgy segít, ha otthonában engedi a rosszat is felszínre törni, hogy ezáltal készítse fel a gyermeket az Életre. Az Életben sok problémával kell megküzdenünk, ehhez pedig egy testileg és lelkileg ép, egészséges személyiséggel kell rendelkeznünk: legyen önbecsülésünk, önbizalmunk, tudjuk elfogadni önmagunkat, s ha ez megvan, már sokkal könnyebben el tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni embertársainkat is. Megfigyelhetjük, hogy azok az emberek tudják a problémáikat jól megoldani a társadalomban, akik otthon egy kiegyensúlyozott családban éltek és élnek.

Szülői minta

— Hogyan lehet a gyerekkel elfogadtatni, hogy az, amit kint lát, nem mindig jó, azt ne kövesse?

— A család az első nevelő közeg. A családon belül a gyerek, már csecsemőkortól kezdve a szülői minta alapján megtanul, átvesz nagyon sok magatartásmintát és nagyon sok értéket. Ezek az értékek mélyen beívódnak személyiségébe. Ezek az értékek, ha a társadalom elvárásaival összhangban vannak, megerősítést nyernek az óvodában és az iskolában is. Kamaszkorban a fiatal küzd az értékekkel, s e folyamat eredményeként tudatosítja is őket, meggyőződésévé válnak. Önmagának kell rájönnie arra, hogy mindaz, ami beépült eddigi élete során a személyiségébe, az jó és követhető. Az autonóm, önálló személyiség fő jellemzője, hogy kialakult érték- és normarendszerrel rendelkezik, tudja, mi a helyes, mi a jó, az elfogadható és e szerint cselekszik minden helyzetben. Ez a nevelésnek a legfőbb célja. Ha a gyerek/fiatal, tudatában van ezeknek az értékeknek, akkor azt közvetíteni fogja környezete felé is. Nyilván, hogy találkozik más véleményekkel is, amelyek esetleg ellentmondanak meggyőződésének, mégis az örök emberi értékek azok, amelyek segíteni fogják abban, hogy fönn maradjon az életben. A tanítóképzés során neveléselmélet órán is sokszor felmerül a kérdés: mire neveljük a gyermeket? Milyen tulajdonságokat alakítsunk ki, erősítsünk meg benne? Én úgy gondolom, hogy az örök emberi értékek mindig célhoz juttatják az embert, nem véletlen, hogy évszázadokon át fennmaradtak (a tíz parancsolatban is megjelennek, szabályok formájában öltenek testet). Aki nem eszerint él, valahol mindig megégeti magát. Ha önmagammal ki vagyok békülve és lelkiismeretem szerint cselekszem, akkor az egy jó alap ahhoz, hogy jól érezzem magam az életben. És itt nem arról van szó, hogy milyen funkciót töltök be vagy mennyire vagyok gazdag, hanem arról, hogy jól érzem magam ott, ahol vagyok és boldog vagyok.

Nevelési módszerek

— A pedagógusképzésen belül van lehetőség arra, hogy ne csak jó tanítónőket neveljenek, hanem jó anyákat is?

— Igen. Nálunk főleg lányok tanulnak, de jövendőbeli apai szerepük betöltéséhez a fiúk is jó ötleteket kaphatnak. Vannak olyan tantárgyaink, például a neveléselmélet, ahol meg lehet tanítani, hogyan neveljük a gyermeket, milyen módszereket vessünk be a nevelés során, hogyan beszéljünk a gyerekkel, hogyan viszonyuljunk hozzá, hogy az hatékony legyen. A fejlődéslélektan végigköveti a gyerek fejlődésének szakaszait, megmutatja, mit tud, mire képes a gyermek bizonyos életkorokban. E tudás ismeretében a hallgatók megtanulják, hogyan lehet fejleszteni a gyereket kicsi korától kezdve, hogyan érhetjük el, hogy képességei maximálisan kifejlődjenek. Általános pszichológiából megtanulják, hogy a gyerek személyisége, milyen összetevőkkel rendelkezik, mi jellemzi érzelmi, értelmi, akarati életét. Tanulásmódszertanból a hallgatók megtudhatják hogyan segíthetik majd szülőkként is gyerekeiket a tanulásban, mi az, ami valóban segít és mi az, ami esetleg gátja lehet a tanulásnak. Neveléselméletből megtanulják, hogy a már említett értékek, hogyan alakíthatók ki a gyerekben, melyek a fontos értékek és ezek mentén hogyan tudják nevelni gyerekeiket. Megtanulják a büntetés és jutalmazás szerepét a gyermeknevelésben, illetve azt, hogyan alkalmazzuk őket, hogy valóban eredményes legyen.

A nevelés egyik fő módszere a példaképek követése, utánzása. A szülő is példaképként áll gyermeke előtt. Hiába mond egyet, ha közben mást csinál, hiszen a gyerek úgyis azt követi, amit a szülőtől lát, nem pedig azt, amit mondanak neki. Ugyanígy van a pedagógusképzésben is. Az oktató nemcsak ismereteket közöl, elméleteket ad át, hanem eszerint is cselekszik, hiszen mindaz, amit tanít, csak így közvetítődik eredményesen a hallgatók felé.

Anya, feleség, karrier

— Hogyan tud egy nő egyszerre anya, feleség lenni és karriert is építeni?

— Nehezen, hiszen az ember szeretne minden szerepelvárásnak megfelelni, szeretne jó anya, jó feleség, jó munkaerő lenni és akkor még nem is beszéltünk az élet többi területéről, vagyis arról, hogy szeretne jó barát, jó pedagógus, elismert kutató, jó gyermek stb. lenni. A szerepek sokfélesége mindig egy bizonyos kompromisszumot kíván meg a nőtől, hiszen tökéletesnek lenni minden szerepkörben, lehetetlen. Én úgy gondolom ezeket lehet párhuzamosan jól csinálni, csak oda kell figyelni az összhangra, az időbeosztásra, az egyensúlyra. Ehhez viszont jó szervezőkészséggel kell rendelkezni és ami talán a legfontosabb, ismernünk kell és el kell fogadnunk a határainkat.

— Mennyivel hárul nagyobb teher arra a nőre, aki anya és feleség annál, aki magányos?

— A családanyának több elvárásnak kell megfelelnie és mivel két szerepkörrel többel rendelkezik, mint az, aki más életformát választott, felgyűlnek a feladatai is. Az anya segít a gyereknek a tanulásban, odafigyel rá, háztartást vezet és még sorolhatnánk a mindennapok kis elfoglaltságait, de ez hozzátartozik a családi élethez. Ugyanakkor feleség is, hiszen egy család csak akkor működik jól, ha a házastársak között egyetértés van, s ez is odafigyelést igényel a nő részéről. Az anya általában az, aki a család melegét adja, összetartja a családot, hiszen ez a feladata ősidők óta (így jelenik meg a különböző népek mitológiájában is, ezt közvetíti a kultúra is). A férjnek is megvan a maga szerepe férjként és apaként is. Én még sohasem gondoltam arra, hogy a családban az anyának vagy az apának van-e több dolga. Az tény, hogy mindkettőre nagy szükség van, kiegészítik egymást és fontos, hogy jól tudjanak együttműködni, mert másként a család működésében zavar állhat fenn.

Szükség

— Az utóbbi években sok anya elment külföldre munkát vállalni és itt hagyta a családját. Ez egy kényszer vagy el lehet kerülni, lehet más megoldást találni?

— Én ezt mindenképpen elkerülném. Ha elkerülhetetlen, biztos, hogy nagyon rossz az anyának és a gyereknek is ez a megoldás. A gyereknek szüksége van a szülőkre mindaddig, amíg teljesen önállóvá nem válik, amíg nem szakad el a családtól, hogy önálló családot alapítson. Különösen fontos a kora gyermekkorban. Számos kutatás bizonyította, hogy érzelmileg és értelmileg is sérül az a gyermek, aki csecsemőkorában vagy kisgyermekkorában kénytelen az anya közelségét mellőzni, hiszen az anyát teljes mértékben nem pótolhatja senki.

— Egy bizonyos korban a gyerek elmegy tanulni, tehát előbb–utóbb elhagyja a szülői házat.

— Utóbbi időben én is többször elgondolkoztam azon, hogy milyen érzés lehetett szüleim számára, amikor én tizennégy éves koromban elmentem Nagyváradra tanulni. Nem tudom, fel lehet-e készülni erre, hiszen több éven át a szülő központi gondolata a gyermeke nevelése, a nevelése körül jelentkező feladatok teljesítése, melyek élete egy részét kitöltik. A gyermek önállóvá válásával egyre kevésbé igényli a szülő segítségét. Ez természetes, hiszen erre neveljük őket. Úgy gondolom, ha szülőként megfelelő hátteret biztosítottam fejlődésükhöz, képesek lesznek rá, hogy a saját lábukon megálljanak és amikor eljön az ideje és választanak maguknak egy életpályát, azt támogatni kell, mert ők tudják eldönteni legjobban, hogy mi az, ami nekik leginkább megfelel.

Mit szabad, mit nem?

— Mi az, amit meg kell engedni egy gyereknek és mi az, amit nem?

— Amikor nevelünk egy gyereket, akkor azt szeretetben tesszük és támogatjuk abban, amit el szeretne érni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy túlzottan engedékenyeknek kell lennünk. Mindenképpen van egy, a család értékrendjével összhangban álló szabályrendszer, amit be kell tartanunk a családon belül is. Ezek a szabályok természetesek, az együttélésünket segítik, elsajátításuk pedig csak úgy lehetséges, ha következetesen betartjuk őket: a szülő és a gyermek egyaránt. Ha a gyerek a szabályokat megszegi, azt szóvá tesszük és figyelmeztetjük az elfogadható magatartásformára. A szeretetteljes szigor az, ami leginkább segíti a gyerek fejlődését, ezt a nevelés története során elődeink is kitapasztalták. A szélsőségek sosem vezetnek eredményre: ha túl szigorú vagyok, akkor a gyermeket bánthatom (nem feltétlenül testi bántásról van szó, a szavak is üthetnek mély sebet a gyermek lelkében), ha pedig túl engedékeny, akkor nem tanulja meg a kereteket, ami közé be kell illeszkedni, ő maga válik zsarnokká, hiszen neki mindent szabad. A gyermeket a társadalmi életre is felkészítjük, a társadalom pedig csak bizonyos szabályok betartása mellett tud jól működni. Ezeket a szabályokat elsődlegesen a családon belül tanulja meg a gyerek, melyek a nevelés során belsőkké válnak és akkor is irányítják a gyermek viselkedését, amikor szülei vagy nevelője nincs is jelen.

— Mikor gondol egy nő először arra, hogy anya és feleség akar lenni?

— Szerintem ez egyénenként változik. Én azt hiszem, hogy ez minden lány legfőbb álma, hiszen már kislánykorukban babáznak, utánozzák az anyukákat. Anyának lenni hivatás, és igazán büszkék lehetünk arra, hogy ezt mindennap művelhetjük. Boldog anyák napját kívánok minden anyukának!

Elek György