Fleisz Kinga pszichológus szerint a nők — együtt a férfiakkal — állandó fejlődésen kell átmenjenek ahhoz, hogy az életük kiegyensúlyozott maradjon. Legnagyobb kihívás a gyerekvállalás utáni időszak. Ennek megkönnyítésére fejlesztésre van szükség.

Fleisz Kinga pszichológus és Barkász Gabriella közgazdász önfejlesztő workshop-sorozatot indított Szatmárnémetiben olyan nők számára, akik a vágyaikból célt szeretnének kovácsolni. A találkozókon szó esik arról, hogy milyen a 21. századi nők családi és társadalmi szerepe, a gyerekvállalás, a munka és karrier, milyen a nő és a pénz viszonya, illetve azt is, hogy milyen az a mentális könyvelés. Fleisz Kinga és Barkász Gabriella azt vallják, hogy az élet egyenlő a fejlődéssel, amelynek folyamatosnak kell lennie. A növény is addig él, ameddig gondozzák, majd amikor elkezd sárgulni a levele és nincs fejlődésben, regresszióba kerül, a halálhoz közeledik. Így van ez az emberrel is, hiszen a felnőttkorra befejeződik a fizikai fejlődés. De mi történik a szellemi evolúcióval és az ember, mint lény érzelmileg meddig képes fejlődni, hogyan viszonyul a materiális világhoz? Az alábbiakban Fleisz Kingát kérdeztük.

— Miért fontos a fejlesztés?

— Az élet egyenlő a ciklikus változások sorozatával. A változás két irányt vehet: fejlődési irányt vagy regressziót. Minden, ami él, változik: kőzetek, növények, állatok, ember. A fejlesztés célja ezeknek a változásoknak a tudatos, jótékony, előrevivő, jólétet szolgáló irányba való elmozdítása. A gondozók, például szülők, pedagógusok, de még az állatgondozók is jól tudják: ha a rájuk bízottak nem fejlődnek, valami baj van, regresszió lépett fel (végleges vagy időszakos). Az emberi test fejlődése és leépülése szemmel látható, de az ember nem csak a teste. Lelke, szelleme ugyanilyen változásban van; a fejlesztés azért fontos, mert ha lelkünket, szellemünket nem fejlesztjük, leépülés veszi kezdetét, ám ha ezeket formában tartjuk, sőt, ápoljuk, úgy azok a saját boldogulásunkat fogják szolgálni.

— Van erre egy példa?

— Ha egy házban nem laknak, hamar tönkremegy, ha azonban foglalkoznak vele, épül, szépül. Ha csak ülök a biciklin, nem tudok egyensúlyban maradni, ha elindulok/mozgásban vagyok, akkor dinamikus egyensúlyba kerülök, haladok. Ha ma megtanultam valamit, akkor azt most tudom, de a tudomány fejlődik, és csak akkor lesz naprakész a tudásom, ha holnap, holnapután is hozzátanulok valamit. Amit tíz éve tudtunk a telefonokról, mára elavult tudás. Az érzelmeinkkel is így van, az értékeinkkel is. Ha önző vagyok 2017-ben, „ez van”, de ha 2018-ban is az maradok, akkor azt lehet mondani, nem fejlődtem semmit, sőt eltelt egy év, és ez ügyben egy évvel több tapasztalat nem segített ezt megváltoztatni, tehát ebben az esetben 2018-ban ugyanolyan önzőként rosszabb a helyzet, ha az önző-altruista mutatót nézem. Szóval a fejlődés az élet része, vagy tudatosan, vagy sorsszerűen.

— Hogy került be ebbe a témába az anyaság?

— Egy nő életében elképesztően fontos az anyaság. Nagyon sok mindent megváltoztat, sok új dolgot hoz. Nagyon fontos, hogy élik meg a nők a változásokat és milyen tapasztalatokat lehet átadni egymásnak, nem beszélve arról, ha egy nő változásait fejlődve éli meg, azt gyermeke lemásolja, megtanulja.

— Mit változtat a nő életén az anyaság?

— Mindez attól függ, hogy hogyan áll hozzá a nő az anyasághoz. Az anyaság „véletlen”, tervezett vagy is-is. Aztán az is mérvadó, milyen a „rendszer”, amelyikben az anya-gyermek él. Azaz kik vannak még körülöttük és azokkal milyen a kapcsolat. De talán a legfontosabb: KI az anya és KI a gyermek, milyenek? Ugyanis minden ember egyedi és minden kapcsolat egyedi és ebben az esetben erre az életre vonatkozóan örök kapcsolat. Konkrétan mégis azt lehetne kiemelni, hogy az anya megtapasztalja a feltétel nélküli szeretetet. Azt, hogy milyen 24 órában gondoskodni egy másik lényről, aki élete első éveiben teljesen függő, kiszolgáltatott. Azt, hogy milyen az, amikor az teszi boldoggá, ha gyermeke boldog, és ennek az árnyoldala: a gyermek boldogtalansága az ő boldogtalansága. Az anyaság teljes életmódváltást jelent: szerepek (újra)rendeződése, időkezelés, erőforrás menedzsment, tevékenységek újraírása (munkából való kiállás majd visszaállás), és így tovább, valamint az ezzel járó érzelmek kezelése. És ez nem egyszerű, és nem könnyű. Persze az anyaságnak vannak korszakai: szimbiózis (teljesen együtt), szeparáció-individualizáció, és így tovább, míg a gyermek teljesen független és külön él. Mindezt hogyan csinálja az anya? Úgy, ahogy az ő anyja, akit „lemásolt”, ahogy a beleégett élete folyamán egy-két lényeges élmény az anyaság kapcsán, ahogy a tudatosan elhatározott „elveket” gyakorlatba tudja helyezni, hol sikerrel, hol sikertelenséggel — amit újra és újra megismétel, míg meg nem tanulja megváltoztatni.

— Az anyaszerep egyik nehézsége, hogy érzelmi világát meg kell osztania a gyerekkel és a férjjel. Ez viszont nem egyszerű.

— Valóban nem egyszerű. Leggyakoribb az, hogy kezdeti időszakban háttérbe szorul a férfi, mint férj. Ebben az időszakban a nő a férfira apaként tekint inkább, nem mint férjre. Nagy feladat a férfi számára is, hogy mit kezd ezzel a helyzettel. Ez egy olyan összetett kérdés, amit nem is lehet egy szálon végig futva megoldani, sok mindent figyelembe kell venni. A klasszikus megoldás az szokott lenni, hogy van egy nagyon erős apa-anya közös élmény, és egy nagyon gyenge férj-feleség élmény. Hogy ez így marad vagy milyen módon alakul, az attól függ, hogy a párnak van-e rá igénye és mi az, amit tudnak és tesznek ennek érdekében. Ha tudják is, tudnak-e valahonnan kitartóan energiát szerezni ahhoz, hogy mindezt megváltoztassák.

— Hogyan lehet ilyen körülmények között nőnek megmaradni?

— Azzal kezdeném, hogy az anyaszerep szép, fontos és szükséges. De azzal együtt van egy feleségszerep is. Az nőnek lassan, fokozatosan újra fel kell venni a feleség, a párkapcsolati társ szerepét. Ehhez női fortélyok, taktikák is szükségesek, amiket jól össze kell harmonizálni az anyasággal, mert nagyon sok nő azt érzi, hogy ha nem áldozza fel az életét a gyerekéért, ő rosszat tesz. Nagyon éles az a határ, hogy hol van az, mennyit lehet egyikből vagy másikból elvenni és máshova befektetni. Például feleségként a férjnek. Ebben tud nagyon sokat segíteni a férj, és a jószándékú barátnők. Gyakorlatilag itt arra kell gondolni, hogy a nő amellett, hogy anya, hogy tud csábító szerető (a szó legtisztább értelmében) lenni. Először is, a „csak a másikra” figyelő anya, magára is kell szenteljen figyelmet (időt, individuális örömöt stb.), hogy aztán képes legyen lenyűgöző nő lenni.

— Elég sok nő lehorgonyozik az anyaságnál és nem akar többet nővé válni. Ez mivel magyarázható?

— Nagyon sok anya azt gondolja, hogy neki már nagy gyereke van, nem akar nő lenni. Ami gyakran jelentős veszteségeket okoz éppen az ő számára.

Igen, erre vagyunk kulturálisan szocializálva. Azaz, ha egy nőnek gyermeke(i) van(nak), nőiességből „feloldozást kap”. Azonban a most fiatal anyukák körében, főleg városokban, kezd ez megváltozni. A nők anyai szerepük mellett más szerepeiket is fontosnak tartják: csábító-lenyűgöző lényüket, karrierorientációjukat, értékközvetítésüket is fontosnak tartják. Persze mindez nem megy magától, de attól függően, hogy nőként hogyan definiálom magam, fogom a fontosnak tartott szerepeimet fejleszteni.

— Sokan beszélnek arról, hogy egyre kevesebb az olyan nő, aki egyszerre jó anya és jó feleség, de ez társadalmilag is érzékelve van? Vagy csak a hiány van érzékelve? Vagy mi az, amit még mellé tudunk tenni a nőknek segítségül?

— Viccesen úgy mondanám, hogy amíg az epém jól funkcionál, nem igazán foglalkozom vele. Akkor kezdek el vele törődni, beszélni róla, megoldásokat keresni, ha testemben fájdalmat érzékelek, valami nem jól funkcionál. A jó anyát, feleséget nem analizálgatja a gyermeke, férje. Ha viszont a nőnek valamelyik szerepe alulfejlett, akkor arról többet szoktunk beszélni.

Viszont Karinthy szavaival élve: „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Ez fordítva is igaz. A Nő mellé, hogy ne csak emberi mivolta, hanem nőiessége is érzékelhetővé váljon, szükséges a Férfi. Mivel a család az egy élő rendszer, bármilyen változás az egyik részen, arányosan változtat az egészen. Bármi történik a nővel, az kihat a férfira is. Ugyanúgy fordítva is igaz. Ilyen szempontból nem csak a nőnél vagy nem csak a férfinál van a megoldás. A megoldás a rendszernél, a családnál van, amit ha az egyik fél elkezd, az hat a másikra is. Azt is fontos tudnunk, hogy mi mit gondolunk a párkapcsolatokról. Nagyon sokan, amikor a kapcsolat létrejön, sok mindent tesznek egymásért. Ez az aktív szakasz. Miután a kapcsolat stabilizálódik, azok az akciók, amelyek arra vonatkoztak, hogy szép legyen, jó legyen, megszűnnek. Ezzel kezd rombolódni a kapcsolat is. Ebből következik a megoldás is. Ha én azt akarom, hogy az a kapcsolat szép és jó legyen, akkor nekem kell tovább építenem. Minden kapcsolatot építeni kell ahhoz, hogy fennmaradjon. Ha nem építjük, lassan szétmegy. Egy házat sem elég csak felépíteni, bizonyos időszakonként festeni, tatarozni kell.

— Vannak már olyan szülők, akik tudatosan nevelik a gyerekeiket?

— Én sok olyan szülővel találkozok, akinek nagyon nagy kérdés, hogyan neveli a gyermekét. Ez egy lényeges dolog, amivel ma már sokan foglalkoznak. Fontos, hogy a szülő milyen példakép, milyen modell. Egyre több szülő felismeri, nem az a döntő, hogy mit mond a gyerekének, hanem az, hogy ő milyen példa. Nagyon sok olyan szülő is van, aki próbálja magát megnevelni, fejleszteni, azért, hogy ezáltal tudja fejleszteni a gyermekét. A szülőktől a gyermek elsősorban a beégett mintákat kapja: azaz, hogy gondolkodik, érez, viselkedik anya/apa, ha boldog, ha szomorú, ha szeret, ha türelmetlen, ha kíváncsi, ha küzd, ha elbukik, mikor mond igazat és mikor hazudik, milyen szabályokat tart be, és milyenek alól vonja ki magát, milyen értékrend szerint él — nem miről beszél, hanem mi szerint él.

— Mi történik akkor, ha a szülő tökéletes minta, de az iskolában a gyerek teljesen mást lát?

— Az első hét év a szülőké, a tinédzserkor pedig a kortársaké. Ezzel együtt mindig fontos, hogy kinek, milyen ereje van. Egy erőtlen tudás vagy értékrend elbukik egy nála erősebbel szemben, függetlenül attól, hogy milyen jó vagy rossz. Ha nekem profi értékrendem van, de én azt nem tudom erővel, energiával képviselni, akkor az egy halott dolog. Nem tudom átadni, nincs hatása a többiekre. Nem csak az fontos, hogy valamit jól tudjunk vagy legyen értékrendünk, hanem az, hogy meg tudjuk osztani és hatni tudjunk másokra. Nem a manipulációra gondolok, hanem a jótékony hatásra. Ha egy iskolai osztályban van öt kitűnő gyerek, azok tudnak hatni a többi húszra, ha van hozzá erejük — jellembeli erőre, nem fizikaira gondolok. Ha nincs erejük, akkor annak a nézőpontját, viselkedését veszik át, akinek ereje van. Azaz, ha a szülők nem voltak hitelesek az értékrendjükben, akkor számíthatnak arra, hogy gyermekük azt veszi át, amit valójában gondoltak, éreztek, cselekedtek, nem azt, amit mondtak. A pedagógussal ugyanez a helyzet. Ha pozitív értékrendje van és hiteles, akkor jól nevel.

— Mindig voltak menő fiúk és menő lányok. Mit jelent menőnek lenni?

— A menő fiúk-lányok attól menők, mert általában kortársaikhoz képest érettebbek az önképviseletben, azaz nagyobb az önbizalmuk, ezáltal a szociális készségeik is fejlettebbek. Nem feltétlenül okosabbak, értékorientáltak. A tinédzserek szeretnek ilyen „erős” karakterekhez csatlakozni, ugyanis az identitásunkat keresik, és van, hogy az alapján határozzák meg, hogy kinek a „holdudvarába” tartoznak. Egy érdekes magyarországi kutatás viszont azt mutatta ki, hogy míg régen ebben a korban a legerősebb hatást a kortársak gyakorolták a tinédzserekre, mostanság elsősorban a TV és másodsorban az internet.

— Visszatérve az anyákhoz, ez az a szerep, amelyikben szinte minden nő jól akar „teljesíteni”, mégsem minden nőt teljesít be csak ez az egy szerep.

— Fontos, hogy tudjuk, mi kik vagyunk, milyenek vagyunk, hogy ahhoz képest tudjuk alakítani az életünket. Az élet adta helyzetek mindig változtatnak, de nem mindegy, hogy a változás milyen irányt vesz. A fejlődést van, hogy „megérezzük”, de ha nem boldogulunk, akkor gondoljuk végig a számunkra sikeres emberek hogyan jártak el és perszonalizáltan „utánozzuk” őket, azaz az általánost írjuk át a mi helyzetünkre. Ne hagyjuk magunkat sokáig elégedetlenkedni, szenvedni. Kérjünk segítséget szeretteinktől, hozzáértő ismerőseinktől, estlegesen szakembertől vagy kreatív intuíciónktól.

Elek György