Vidék

Anyák napja Szatmárgörbeden

Anyák napján facsemetét ültettek közösen a templom mellé (Fotó: refszatmar.eu)
2022.05.04 - 14:40
Május elsején anyák napi istentiszteletet tartottak a szatmárgörbedi református templomban. Kürti Tamás lelkipásztor beszámolójában így fogalmaz:

„Isten kegyelméből ebben az esztendőben is lehetőségünk adódott arra, hogy hálát adjunk azokért, akiknek köszönhetjük az életet, akik neveltek, gondoskodtak rólunk, szeretetükkel kísértek bennünket. Édesanyák, édesapák, nagymamák és nagypapák, dédszülők mind azt adták tovább számunkra, amit ők is úgy tanultak elődeiktől. Amire Isten szeretete megtanít, azt önzetlen odaadással hagyományozták tovább. Az ő példájuk bennünket is hálaadásra késztet. Köszönjük meg őket addig, amíg velünk vannak, éreztessük velük hálánkat, és adjuk tovább azt szeretteink irányába: gyermekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak. Köszönjük meg Isten jóságát, és imádkozzunk értük anyák napján! Ebből az alkalomból szolgáltak gyülekezetünk vallásórás gyermekei. 

Ők előző nap is szorgoskodtak, mégpedig azáltal, hogy a lányok feldíszítették a templomot, míg ezalatt a fiúk a vallásórás lányok házainak kapuira májusfát (igazából orgonaágat) függesztettek ki. A vasárnapi alkalmat ajándékozás zárta, valamint közös facsemete-ültetés a templom mellé, hogy jelképesen is kifejezze összetartozásunkat. Istené legyen érte a hála!” SZFÚ