Az utóbbi években egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés: hova tart a világ, mi lesz az emberiség sorsa, mit kell tenni, hogy szebbé és jobbá váljon az emberek élete? Közhelynek tűnik ez a felvetés, hiszen ezek a kérdések mindig foglalkoztatták az embereket, a válasz mindig ugyanaz volt: észszerűen kell tenni azért, hogy jobb legyen a sorsunk. Dan Millman azt fontolgatta: vajon azért vagyunk a földön, hogy a lehető legkönnyebb életet éljük, vagy azért, hogy megerősödjünk és bölcsebbé váljunk? Az első lépés az értelmes élet útjának megtalálásához az kellene legyen, hogy megindokoljuk a saját létünk értelmét. A saját életünk bármilyen tényezőjét megváltoztathatjuk azért, hogy az másképp alakuljon, de a jólétünk attól függ, hogyan éljük meg a saját életünket, mennyire érvényesülnek az olyan elvek, mint az igazság, a tudás, a szépség és az erkölcs. Az értelmes élethez hozzátartozik elköteleződni valakihez, valakikhez. Az ember életét meghatározza az, hogy hova született és hogyan nevelkedett. A gyereknevelésnek a hatása általában az unokán mutatkozik meg. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy mindenre képesek egyedül. A bölcs ember tudja, hogy milyen célok elérésében kinek kik lehetnek a segítségére. Az, aki csak magára számít, folytonos küzdelemben él, de lehet, hogy sohasem éri el céljait. Az anyagiasság és a versengés ma a legtöbb ember ösztönző ereje. Az anyagiakért le lehet mondani az igazságról, a tudásról, a szépségről és az erkölcsről, de ennek az a következménye, hogy az ilyen ember robottá válik, akit kívülről érkező impulzusok irányítanak teljesen lélektelenül. Naponta huszonhat érintésre van szüksége egy embernek ahhoz, hogy lelkivilága működőképes maradjon, s ezek az érintések nem a tömegközlekedési eszközökön, nem a bevásárlóközpontokban és nem tömegrendezvényeken kell megtörténjenek, hanem a mindennapok intimitásában. Azt vallottam, hogy a világ nem ebbe az irányba tart, de betekintve azoknak az embereknek, családoknak az életébe, akik nem az uralkodó korszellemnek megfelelően élnek, bevallom, kissé elcsodálkozva, kissé kételkedve tapasztaltam, hogy ebben az elhidegülni látszó világban is vannak emberek, akik tudnak emberi módon élni, és csak nyernek azzal, hogy nem az anyagiasság és a versengés az életcéljuk.