Magazin

Anthony Hopkins a Heineken-örökös elrablásáról készülő filmben szerepel

2013.10.11 - 14:20

A Heineken-örökös harminc évvel ezelőtti elrablásáról készülő filmben forgat október végétől Anthony Hopkins.

A Heineken cég alapítójának unokáját, Alfred ("Freddy") Heinekent a sofőrjével együtt 1983-ban fényes nappal rabolták el Amszterdamban, és az örökös három hét után 35 millió holland gulden (közel ötmilliárd forint) váltságdíj kifizetése után szabadult ki. Az öt emberrablót később elfogták, és mind rács mögé került - emlékeztetett a BBC News.

A produkciót a svéd Daniel Alfredson rendezi, a további szereposztásban Jim Sturgess és Sam Worthington neve is olvasható.

A filmet a holland bűnügyi riporter, Peter R de Vries bestsellere nyomán forgatják. Az újságíró 2005-ben bukkant rá az egyik emberrablóra, aki Paraguayban húzta meg magát.

A felvételek október végén Belgiumban kezdődnek, majd Amszterdamban és New Orleansban folytatódnak.

Két éve A Heineken-emberrablás című holland filmváltozatban Rutger Hauer alakította Freddy Heinekent.

Az Oscar-díjas Anthony Hopkinst legutóbb a Red 2 című akciófilmben láthatta a magyar közönség, és novembertől játsszák a mozik a Thor: Sötét világ című fantáziafilmet, amelyben Odint, az északi mitológia egyik istenét játssza.