Nagykároly

Angyalok dala a gyermekkar előadásában

2018.12.26 - 08:00

A Szatmári Gyermekkar örvendeztette meg énekszolgálatával vasárnap a csomaközieket és nagykárolyiakat, amely hagyományos karácsonyi énekeket adott elő Nevezi Dobosi Csilla tanárnő vezetésével.

Nagykárolyban a Fatimai Szűz Mária római katolikus templomban lévőket kápráztatták el a gyerekek odaadó énekszolgálatukkal. Kodály Zoltán-, Kerényi György-, Bárdos Lajos-művek vagy például Petrás Csaba feldolgozásai hangzottak el, de népdalt is megszólaltattak. A Szatmári Gyermekkarnak tulajdonképpen a mostani volt a bemutatkozó koncertje, először állt közönség elé. Hermann Szabolcs, a Hermann Musik Egyesület vezetője elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy végre van Szatmár megyének egy gyermekkara, amelynek tagjai hetente összeülnek, próbálnak, és szépen fejlődnek. „És most eljöttek önökhöz, hogy megmutassák, mit jelent számukra a karácsony” — fogalmazott Hermann Szabolcs karmester. Kiemelte azt is, hogy ízelítőt adtak a gyermekkaroknak szánt zeneirodalmi alkotásokból. Egyébként az egyesület angyalkája minden gyereknek ajándékcsomaggal köszönte meg a műsort.

A fellépés során énekelt: Kocsis Bernadette, Miklovics Anna, Miklovics Mária, Vitéz Dóra, Propszt Kitty, Tepfenhart Beatrix, Stan Szófia, Pató Rebeka, Varga Kinga, Stan Máté, Herczeg Albert, Kovács Medárd, Simon Jázmin, Lieb-Nemes Fanni, Csetnek Anita, Katócz Mátyás, Szilágyi-Bartha Gyopár, Kécz Ágota, Joó Balogh Dóra, Propszt Karola — ő zongorán is kísért —, továbbá gitárjátékkal működött közre Jankó-Szép Attila.

A nagykárolyi templomban többször is hosszas tapssal méltatták őket.