Elhunyt a Szatmári Északi Színház magyar tagozatának ügyelője.

2013. december 26-án az Angel családhoz égi behívóval érkezett az angyal. Angyalkáért jött. A 2003-ban megjelent „50 év krónikája” című színháztörténeti könyvben szerepel Angel József ügyelő rövid életrajza, ebből idézünk. „1948-ban született Szatmárnémetiben. A Kölcsey Ferenc Líceum elvégzése után (1966) katonai szolgálatát teljesítette. 1969-től a Szatmári Északi Színház magyar tagozatának ügyelőjeként dolgozott1 1999-ig, amikor betegnyugdíjba vonult. Ügyelői tevékenysége mellett gyakran osztottak ki rá kisebb szerepeket, melyeket sikeresen oldott meg, nem egy esetben Rátonyi Róbert modorában.” 2013. december 26-án drámai fordulattal végképp kiegészült Angel József életrajza: ügyelői behívót kapott az égi társulatba.

Színháztörténeti ismereteink szerint voltak olyan színházi ügyelők, akiknek a nevét be kellett írni a színháztörténetbe, mert többet, jobbat alkottak, mint szaktársaik. Hitünk szerint Angel József ilyen színházi ügyelő volt. A néző csak akkor vesz tudomást az ügyelőről, ha nagyobb baki történik az előadáson. Amikor olajozottan fut le az előadás, amikor minden rendben van, nem tudunk az ügyelőről.

Közvetlen munkatársa, Ács Sándor nyugalmazott ügyelő így emlékezik Angel Józsefre: „Jól megértettük egymást, éveken át baráti viszonyban voltunk. Nyugdíjazása után megváltozott az életvitele, találkozásaink megritkultak, de ez nem változtatott kapcsolatunk minőségén.

Nagyon jó színházi ember volt, aki szerette a mesterségét. Én magam is tőle tanultam meg az ügyelői munkát. Az ügyelői példány elkészítése az olvasópróbán kezdődik és a főpróbán ér véget, ezt is tőle tanultam. Abban az időben, amikor a színház műszaki felszereltsége nem volt a legkorszerűbb, az ügyelő saját kezdeményezéseire, ötleteire hagyatkozhatott. Angyalka, mert így neveztük, színes ceruzával jelölte meg az ügyelői példányban, hogy a szöveg melyik mondatánál kell figyelmeztetni a színészt, hogy készüljön, másik színessel, amikor a színpadra kell lépjen. Ezt is tőle tanultam, és ezek nála pontosan szerepeltek az előadáskönyvekben, annak ellenére, hogy az általa ügyelt darabok szövegét kívülről tudta. Az elmúlt években bemutatott Szabin nők elrablásának szünetében évtizedek távlatából még mindig fújta annak a Szabin nőknek a szövegét, amelyet ő ügyelt.

Angyalkával együtt alakítottuk ki a színházban az ügyelői szobácskát. Saját költségünkön rendeztük be, vásároltunk szőnyeget, festéket. A színházi előadáskönyveket, amelyekből te magad is olyan sokat átvettél az 50 év krónikája című könyvedhez, együtt mentettük meg. Ha mi magunk nem szervezzük meg azt a mentőakciót, ma már nem valószínű, hogy meglenne az előadáskönyvek többsége. Angyalka színész akart lenni, az ügyelői munkával és azokkal a kis szerepekkel kárpótolta magát, amiket néha kapott egy-egy előadásban. Jóságával, emberségével, szakmai felkészültségével elnyerte színészkollégáink szeretetét és megbecsülését” — emlékezik vissza Ács Sándor.

Tovább érdeklődtünk kollégáknál Angel Józsefről, szerepéről színházunk életében. Felkerestük Czintos József Jászai-díjas színművészünket, és megkérdeztük, ő hogyan emlékezik Angel Józsefre? „Velem felvételizett Marosvásárhelyen, a Színművészeti Intézetben. Nem vették fel. Ezt követően is voltak még próbálkozásai. Feltételezhető, hogy jó karakterszínész lehetett volna belőle. Velem egy időben, 1969-ben, lett a társulat tagja mint ügyelő. Imádta a színházat. Nagyon jó kolléga volt. Jóakarat, segítőkészség jellemezte. Tisztességes, szorgalmas, lelkiismeretes ember. Soha nem utasított vissza senkit. Nem csak a színházat szerette, imádta a színészeket, boldog volt a színházi csoda varázslatában. Több kisebb szerepben ismerhette meg a közönség is, így a Rút kiskacsában. De volt példa arra is, hogy beugrott szerepekbe valamelyik kolléga betegsége esetén. Országos turnén voltunk az Aranyemberrel. A balesetet szenvedett kolléga szerepét én vettem át, Angyalka pedig az enyémet, be kell ismerjem, hogy jól csinálta. Ezzel megmentette a turnét. Angel Jóska jó humorú társasági ember volt” — meséli Czintos József.

„Jelen voltam, amikor versenyvizsgázott az ügyelői állásra — eleveníti fel a történteket András Gyula színművész. — Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy tagja lett ennek a társulatnak. Imádta a színházat, nem csak munkahelye, hanem szenvedélye volt a színház. Bár színész szeretett volna lenni, elégedett volt ügyelői beosztásával, és egyáltalán azzal, hogy tagja a társulatnak. Azon kevesek közé tartozott, aki megtalálta helyét az életben. Mint ügyelő tökéletes munkát végzett. Az ügyelőpult mellett utánozta a színészeket. Kiváló parodizáló tehetsége volt, amit turnékon, autóbuszban, a társulat szórakoztatására kamatoztatott leggyakrabban. Nagyon sajnálom, hogy elérkezett számára a harmadik gongütés.”

Ismeretes, hogy az elmúlt rendszerben nálunk nem volt ajánlatos operettet játszani. Erről magánbeszélgetésekben mondta el a véleményét. „Nem értem, öregem, miért tiltják ezek az operettet — mondogatta nagy felháborodással. Igaz, hogy a mi vezetőségünk sem igen akarja.”

Színészkollégái Angyalkának nevezték, és ez a becenév nem az Angel vezetéknévre vezethető vissza, hanem arra, hogy angyalian jó ember volt, az a különleges ember, akit többen szerettek, mint nem. Közvetlen környezetének számított a Szent Család hívő serege, ahol otthonra talált az Angel házaspár. December 29-én, a Szent Család vasárnapján, már egy angyali emberrel kevesebben lesznek az ünnepi szentmisén. Távozását mindannyiunk fájdalmas veszteségeképpen éljük meg, de nincs kétségünk arról, hogy Angyalka az égi társulatban is angyalka marad.

Csirák Csaba