Térdsérülést szenvedett Annemarie Părău a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC elleni bajnoki mérkőzésen – értesítette lapunkat a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda szakosztályának az elnöke, Florin Mureşan.
Mint ismeretes, a „piros–fehérek” válogatott irányítója szerdán, az alapszakasz zárómeccsén 74–68 arányban verte a vendég háromszékieket (ezzel a táblázat 3. helyéről várja a rájátszást), azonban a találkozó 36. percében Ane sérülten hagyta el a játékteret. „Szerencsétlenül ütközött egy szentgyörgyi játékossal. A térde sérült meg, szerencsére nem olyan súlyos, mint előzőleg hittük volna. Minden estre pihentetnie kell a lábát, nem erőltetheti, és reméljük jövő hét szombatig felépül” – tette hozzá Mureşan. Ane egyébként elutazik csapattársával, Shanika „Nip” Freemannal és edzőjével, Dan Fleşeriuval a gyulafehérvári All Star Game-re, de nem fog pályára lépni.
Mint arról beszámoltunk, a női kosárlabda Nemzeti Ligában szereplő játékosok gálameccsét jövő hét szerdán rendezik 19.30 órától. A találkozót a Digi Sport 2 fogja élőben közvetíteni.
Ezt megelőzően, hétfőn és kedden rendezik meg a női kosárlabda Román Kupa négyesdöntőjének mérkőzéseit, ugyancsak Gyulafehérváron. A két elődöntőt és a finálét a Digi Sport közvetíti.
Mint ismeretes, a Szatmárnémeti VSK a negyeddöntőben búcsúzott a kupaküzdelmektől, miután az Aradi ICIM oda–visszavágón verte Dan Fleşeriu csapatát.
Román Kupa, elődöntő
Hétfő
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – Gyulafehérvári CSU (18 óra, Digi Sport 3)
Aradi ICIM – CSM Târgovişte (20.15 óra, Digi Sport 3).
Kedd
Kisdöntő 17.15 óra
Döntő, 19.45 óra, Digi Sport 2.