Belföld

Andrei Baciu: megtettünk minden előkészületet az oltás harmadik dózisával történő immunizálás megkezdésére

2021.09.08 - 16:01

Az egészségügyi államtitkár tájékoztatása szerint az Európai Gyógyszerügynökség ajánlására várnak ebben a kérdésben. Ez szeptember közepére várható, a romániai lakosság harmadik dózissal történő immunizálása tehát valószínűleg októberben kezdődik el. 'Technikai és szervezési szempontból is mindent előkészítettünk, hogy amint megkapjuk az ajánlást, készen álljunk a romániai végrehajtására' - részletezte.

Arra a kérdésre, miszerint létezik-e olyan országos program, amelynek keretében az emberek ingyenesen tesztelhetik antitest-szintjüket, hogy kiderüljön, szükségük van-e egy harmadik adag vakcinára, Baciu azt mondta: az antitestek szintjének mérésére nincs nemzetközi szabvány, így a harmadik adag beadásáról 'biológiai kritériumok' alapján döntenek.

Hozzátette, elsősorban gyenge az immunrendszerű, például szervátültetésen átesett személyeknek, rákbetegeknek szánják a harmadik dózist, illetve azoknak, akik kemoterápiát, illetve bizonyos gyógyszereket kapnak. Az ilyen betegek esetében tudományosan bizonyított, hogy egy harmadik oltás megnöveli az eredetileg kialakított immunválaszt - szögezte le az egészségügyi államtitkár.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Ingyenes HPV-oltás 27 éves korig, féláron 45 éves korig

Október 1-jétől életbe léptek Romániában az új HPV-oltási szabályok: bővült a jogosultak köre, a 27 év alattiak ingyen, a 45 év alattiak pedig féláron juthatnak hozzá a védőoltáshoz.
Szatmár megye

Veszett borz Sárközújlakon

Csak az oltás védheti meg a kutyát, a macskát.
Szatmár megye

Már érdemes influenza ellen oltatni

Szatmár megyében már több mint ötezren beadatták az influenza elleni oltást. A gyermekek számára orrspray változat is kérhető.