Szatmárnémeti

Ámulatba ejtő volt a rajzfilmzenekoncert

2021.06.03 - 08:00

Az egyik legnagyobb népszerűségnek a Dinu Lipatti Filharmónia művészeinek rajzfilmzenékből összeállított műsora örvendett, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel kedden este kétszer is előadtak. A művészek kitettek magukért, és a szó szoros értelmében vett örömzenével kápráztatták el a hallgatóságot, köztük a sok kisgyereket.

Sok olyan gyerkőc akadt, aki életében először hallhatta, láthatta a filharmonikusokat, a zenekar hölgy tagjai mesejelmezbe bújtak, ezáltal még inkább belopták magukat a gyerekek szívébe.

A jól ismert filmzenék között a WaltDisney-filmek kezdődala, az Aladdin, a Macskaarisztokraták, a Jégvarázs, A szépség és a szörnyeteg, valamint a Batman és a Harry Potter filmzenéjét hallhatták új hangszerelésben. A művészek mosolyogva adták elő jól összehangolt produkciójukat, amit a gyerekzsivaj, -kacagás és a szaladgálás sem zavart meg.

A kisgyerekek először elámultak a hangszerek láttán, majd amikor megszólalt a muzsika, többen is tapsolva hallgatták az előadást, ám a produkció vége felé a táncolás és önfeledt szaladgálás sem maradt el a nézőtéren.

A gyerekek és a szülők is kellemes élménnyel térhettek haza a koncert után, a szervezők nem titkolt célja az volt, hogy neveljék a gyerekeket, és megismertessék velük a minőségi zenét, mert fontos szerepe van a gyerekek fejlődésében.

Sógor Beáta