Hegyi Katalin budapesti muzeológus, irodalomtörténész, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Ady Endre hagyatékának gondozója Ady levelezéséről, verseinek mai üzenetéről beszélt lapunknak.

— Az ön szerkesztésében jelent meg Ady Endre levelezése. Mit tudhat meg az olvasó ezekből a levelekből Adyról? Van-e irodalmi értékük ezeknek a leveleknek?

— Ady Endre levelezésének közreadója, jegyzetelője a kritikai kiadás munkálatai során mindig Vitályos László volt, aki nyugdíjba vonulásáig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának munkatársaként dolgozott hosszú évtizedekig. Hatalmas tudása nagy hatással volt rám, sokat tanultam tőle. Én csak társszerkesztője voltam a második kötetnek. Sajnos Koczkás Sándor halála után (2000) megakadt a kritikai kiadás sorozata, pedig a tanár úr nagyon jó csapatot hozott össze: a tapasztalt idősek mellé sok fiatal egyetemistát nyert meg a kritikai kiadás ügyének. Jelenünk sem kedvez ennek az alapos filológiai munkát igénylő sorozatnak. Sem érdeklődés, sem anyagi forrás, sem a személyi feltételek nincsenek meg ebben a pillanatban a folytatáshoz. Nagyon sajnálom ezt. Szerencsésebb nemzeteknél sincs ma akkora érdeklődés a filológia iránt, csakhogy náluk nincs ennyi félbemaradt, nagylélegzetű tudományos kutatás.

— Körülbelül 1800 levél maradt fenn Ady levelezéséből, ebből 700 darabot a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz.

— Ady Endre azok közé az alkotók közé tartozik, akinek a levelezése nem irodalmi levelezés. Ő elsősorban ügyes-bajos dolgai intézésére írt levelet, vagy így tartotta a kapcsolatot családjával, Lédával, nőkkel, barátokkal, illetve munkáival, írásainak megjelentetésével kapcsolatos leveleit olvashatjuk, melyeket elsősorban a Budapesti Naplónak vagy a Nyugatnak címzett. Ennek a levelezésnek a közreadása elsősorban nem irodalmi értékük miatt fontos, hanem azért, mert egy-egy vers keletkezéstörténetéhez nyújt adalékot, mely meghatározó lehet, segíti a teljesebb megértést. Továbbá azért is fontos közölni ezeket a leveleket, hogy bárki hozzáférhessen, akit érdekel. Ha a közgyűjtemények raktárai mélyén őriznénk csak Ady Endre levelezését, bizonyára sokan kíváncsiak lennének ezekre a kordokumentumokra, többet gondolnának róla, mint amennyi valójában. A közreadással mindenki számára elérhetővé és hasznosíthatóvá válik. Ritkán irodalmi levelet is ír, mint például Hatvany Lajosnak 1913-ban: „A művész igazán asszony egy kicsit, én most a veszedelmes életkorban tartok, még az is lehet, hogy elnémulok, s nem lehetetlenség, ha kapok új és más erőre. Nincs bennem semmi irigyelt fajtád fölséges kozmopolitizmusából, gyalázatosan s rögösen magyar vagyok, de ebben első, és ez is valami.” A prózában megfogalmazott gondolatnál sokkal plasztikusabban, s nem mellékesen művészibben írja meg ars poeticáját a Hunn, új legenda című versében.

Ady öröksége

— Ön foglalkozott Ady Endre ránk maradt tárgyaival, milyen üzenetet hordoznak ezek a tárgyak, mi az, amit megtudhatunk belőlük Adyról?

— Harminc éve dolgozom a Petőfi Irodalmi Múzeumban irodalmi muzeológusként. Ennyi év alatt több írói hagyatékot is alaposan megismertem. Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Ady ránk maradt tárgyai is üzennek, ha nyitott szemmel, nyitott lélekkel szemléljük azokat. Két Ady-kiállítást rendeztem. Ilyenkor minden fellelhető tárgyat szemügyre kell vennünk, hogy mit érdemes, mit kell kiállítanunk, ami nélkülözhetetlen a költői életmű, életrajz szempontjából. Persze csak azt mutathatom meg a látogatóknak, ami megvan ma is. Nagy örömömre szolgált, hogy van a birtokunkban jó néhány olyan relikvia, amely szimbolikus jelentőségű. Személyes tárgyak nem maradtak számolatlanul az utókorra, valószínűleg Ady zaklatott életének köszönhetően. Viszont megmaradt Ady fehér, dombornyomású, egyszerűségében is gyönyörű konfirmációs emléklapja, vagy őrizzük azt a csónakos fejfát, amely Ady halálától 1930-ig állt a költő sírján. Az eszmélkedéstől élete végéig kíséri e két református szimbólum, „protestáló hitének” méltó tárgyi megjelenítései. Beszélhetnék még Ady Endréék vétkes könnyelmű hitel-füzetéről, melyet Csucsán vezetett, s kiderül, hogy csak borra, cigarettára s néha ceruzára, papírra költötte nem létező pénzét. Ady A magyar Pimodánban fogalmazza meg: „Szeretek sok fehérneműt fogyasztani, bőrömet finomítani, szeretem a jó szappant s a jóféle illatszereket.” Visszaemlékezések és fényképek arról tanúskodnak, hogy Ady elegáns, ápolt, magára sokat adó férfi volt. Őrzünk is a kézirattárban jó néhány díszes számlát Brachfeld Ferenc fehérneművarrótól. Ezek a számlák olyan szépek, elegánsak, hogy bármelyik korabeli előkelő szálloda számlája mellett is feltűnnek díszes eleganciájukkal, s feltételezzük, hogy a kibocsátó mesterember is a legjobbak közül való volt. Sorolhatnám még hosszasan a példákat, de nem teszem. Akit mélyebben foglalkoztat e tárgyi örökség, elolvashatja akár az Interneten is azt az összegzést, amelyet Nagyváradon olvastam fel 2005-ben „Amit adtam: örökség s nem divat” címmel.

Aggódás Erdélyért

— 1918 előtt Ady gyakran figyelmeztetett arra, hogy el fogjuk veszíteni Erdélyt, ami bekövetkezett. Az akkori politikusok nem hittek ebben a költői látomásban, pedig ésszerű lett volna elgondolkodni rajta. Ön szerint mennyire voltak hitelesek Ady látomásai, és melyek azok a megérzések, amelyeken ma is el lehetne gondolkozni?

— Ady már 1914-től rendszeresen megfogalmazza Erdély elvesztésével kapcsolatos veszélyérzetét. Figyelmeztetése magyarnak és románnak egyaránt szól. Internacionalizmusa, nacionalizmus-ellenessége, más népek tisztelete, a magyarság iránti aggódása, szeretete, patriotizmusa kényes egyensúlyt teremt gondolkodásában. Érdemes elolvasni Féja Géza 1936-ban megjelent, Ady prózájából összeállított gyűjteményes kötetét, a Jóslások Magyarországról (Tanulmányok és jegyzetek a magyar sorskérdésekről) címűt. Ady félelme beigazolódott. A mának is jut bőven feladat, hogy a népek békés egymás mellett élése minden területen — a hétköznapokban, a politikában, a kultúrában — megvalósuljon. A mi feladatunk elsősorban a magyar kultúra fenntartása mindenhol, ahol magyar ajkú lakosság van. A magyarság háza című cikkében Ady is ezt erősíti meg: a felépített kultúrpalota „lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar menedék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok, kik egymás ellen annyit vétettünk. Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz.” Úgy gondolom, hogy nekünk ma az anyaországban és Románia magyarlakta területein az a dolgunk, hogy időről időre összejöjjünk, s életben tartsuk a magyar kultúrát, fenntartsuk a magyar kulturális emlékeket, emlékhelyeket, hogy legyen hová zarándokolni, megemlékezni elmúlt idők nagyjairól.

Ady időszerűsége

— Ma, amikor a fiatalok egyre kevesebbet foglalkoznak irodalommal, művészetekkel, mennyire időszerű az Ifjú szívekben élek című vers mondanivalója?

— Valóban tapasztaljuk, hogy a fiatalok kevesebbet törődnek a kultúrával, de én azért bizakodó vagyok. Mostanában ért egy kellemes élmény. Budapesten, a belvárosban működik a szépen felújított Szabadság kávéház. Itt írta Ady Harc a Nagyúrral című versét. Erről a kávéház falán emléktábla is tanúskodik. A kávéház egyik ügyvezetője szereti az irodalmat, a kultúrát. Kiírtak egy pályázatot, melynek témája Ady fent említett versének rendhagyó értelmezése. Én is részt vettem a zsűri munkájában. Nyolc dolgozat született. Nem sok. Viszont tartalmában, stílusában meggyőző volt mind a nyolc esszé. Örültem, hogy az 5. kerületi gimnáziumokból nyolc fiatal komolyan foglalkozott a verssel, s kreatívan fogalmazta meg gondolatait, stilárisan is igényes munkák születtek. Épp ezen alkalom gondolkoztatott el: talán az én időmben sem voltunk többen irodalom iránt elkötelezett fiatalok, csak a mi időnkben nem terelte el annyi minden az olvasásról, az elmélyült ismeretszerzésről a figyelmünket.

Amíg olvasnak az emberek, addig Ady Endre verseit is olvasni fogják. Épp azért, mert — ahogy ő írja — „életem millió gyökerű.” S ez a „millió gyökér” millió szállal kötődik az élethez, versei millió témában fogalmazzák meg az embereket foglalkoztató gondolatokat. Minden korszakban lesz annyi épp aktuális téma, amelyekre Ady költészete adja meg a választ.

Elek György