Valójában el se tudjuk képzelni, szinte lehetetlen átlátni, hogy gyermekeink milyen szédítő tempót diktáló évezredbe születtek bele. Mi, felnőttek is csak nézünk jobbra-balra, keressük a helyünket ebben az összetett világban, amelyben próbálunk lépést tartani, próbálunk megfelelni a rendszer által diktált elvárásoknak, de nem mindig sikerül.

Egy ideje nagyon sok szülő az iskolakezdésre való készülődéssel van elfoglalva. Mi az, amit mindenképpen elő kell teremteni ahhoz, hogy elkezdődjön az első vagy az új tanév, és mi az, amin továbbra is törnünk kell a fejünket? Az iskola minden ember életében meghatározó. Iskolakezdéskor minden szülő azt szeretné, ha gyermeke, gyermekei az iskolai évek felhőtlenségét, ezt a nagyon fontos és meghatározó életszakaszt a maguk szépségében és teljességében élnék meg, nem pedig a gyerekekre háruló érzelmi, mentális teher alatt. Régen mindig azt hangoztatták: azért kell tanulni, hogy a fiatalok ne túrják a földet, ne üssék a vasat, mint ahogy azt tették szüleik és nagyszüleik. Ma már a legtöbb fiatal számára adott a lehetőség a tanulásra, de nem garantált, hogy diplomával a szakmájuknak megfelelő munkahelyet kapnak. Nagyon sok diplomás fiatal megy el Németországba uborkát szedni, Angliába mosogatni, Portugáliába építkezni, Olaszországba állatokat gondozni stb. Az ügyeskedők ideig-óráig beállnak állami intézményekhez aktatologatóknak vagy lóti-futinak, majd miután onnan kiszorulnak, megpróbálnak mindent újrakezdeni, ha még lehet.

Mit ad ma az iskola? Mi az, amit elvár szülő és diák az iskolától? A kérdésekre a választ csak találgatni lehet, hiszen nem tudjuk, mit hoz a holnap, milyen lesz a világ, mire gyerekeink elvégzik az iskolát. Most az a cél, hogy együttműködve szülőkkel, pedagógusokkal, politikai és közéleti személyiségekkel legyen lehetősége a diáknak megvalósítania önmagát. Nem egyszerű ez akkor, amikor sokszor nem a tudás, hanem az ügyeskedésre való hajlam hozza a nagyobb sikert. Nagyon sok fiatal tervezi, hogy nem itt fog élni, hanem más országokban fogja elkezdeni az önállóságot. Sokan reménykednek abban, hogy nemsokára gépek végzik majd a munka jelentős részét, ők majd csak programozzák és felügyelik azokat, sokan viszont épp attól rettegnek, hogy a gépek veszik el a munkájukat, a gépesítés miatt nem lesz szükség rájuk. A szülőben kialakul a félelem, az aggódás, meg akarja védeni gyermekét a leselkedő veszélyektől, azoktól a kihívásoktól, amelyekről előre látszik, hogy az összeomláshoz vezetnek. Az iskolák egyik legnagyobb feladata az életre, a helytállásra való nevelés kellene hogy legyen. Sajnos ma az történik, hogy csökken az oktatási rendszerrel szembeni bizalom, holott éppen az elvárásoknak megfelelő iskolarendszert kellene kialakítani. Olyan oktatási rendszert, amelyben a pedagógus segít a szülőnek a gyerek felnevelésében: erősíti annak jellemét, olyan élményekkel gazdagítja, amelyek felkészítik a közösségi életre.

Hétfőn ismét becsengetnek. Remélhetőleg minden diák azzal a céllal megy iskolába, hogy ott minél több ismerethez jusson, amit majd a javára használ az élete során. Ehhez kell kedvező hátteret, körülményeket és lehetőségeket teremtsen a szülő és az iskola, hogy ezeket kihasználva szerezze meg a diák a legmagasabb szintű tudást és szakértelmet, amit adhat a huszonegyedik század.

Elek György