Belföld

Amikor Isten kivonult a történelemből, elfedte az arcát, és hallgatott

2024.01.27 - 08:46
A holokauszt szó jelentése a Biblia görög fordításában „égő/egészen elégő áldozat”, átvitt értelemben pedig: „ami a tűzben pusztul el”.1950–től azonban már csak a második világháború népirtását jelöli — Hitler „végső megoldását” a zsidókérdésre, Antonescu tábornok „területmegtisztítását”.

A leghírhedtebb koncentrációs és megsemmisítőtábor Auschwitz-Birkenau felszabadításának napja, január 27–e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja is — a  gyűlölettel, a diszkriminációval és az emberi méltóság elleni cselekedetekkel szembeni éberség mementójaként.

A gyűjtő– és koncentrációs táborok létéről és az ott történő szörnyűségekről jó ideig nem volt tudomása a második világháborút élő embereknek, de maguknak az itthon maradt zsidóknak sem, akik pedig hallottak egy-egy kósza hírt, azok vagy hitetlenkedve fogadták, vagy erős túlzásnak tartották, a kézzel fogható előzmények és törvények ellenére is. S hogy ez mennyire így volt, hogy az emberekhez (beleértve magukat az itthon maradt zsidókat is) milyen kevés valós információ jutott el a lágerekről és az ottani szörnyűségekről, azt jól példázza, hogy a kolozsvári zsidó közösség kérvényt nyújtott be a Groza-kormánynak, amelyben teherautókat kérnek, hogy a koncentrációs táborokból hazaszállítsák az időseket, betegeket és főleg gyermekeket — miközben egy–egy „embertranszport” megérkeztekor bármelyik koncentrációs táborba az e három kategóriába tartozókat küldték szinte automatikusan a krematóriumokba, őket ölték meg elsőként.

hirek/2023/januar/h-4-1.jpg

A „teljes valóság” — amely mind a mai napig nem egészen teljes —  a második világégés utolsó hónapjaiban és háború végét követően tárult a világ szeme elé, ahogy a szövetséges csapatok a náci Németország elleni offenzívák sorozata révén egyre beljebb hatoltak Európába, egymás után érték el a több tízezernyi foglyot őrző koncentrációs táborokat. Elsőként a szovjet erők bukkantak nagyobb méretű náci táborra a lengyelországi Lublin mellett fekvő Majdanek városkában, 1944 júliusában, a gyors szovjet előrenyomulás által meglepett németek azonban a tábor lerombolásával megpróbálták eltüntetni a tömeggyilkosságok bizonyítékait. A tábor személyzete felgyújtotta a hatalmas krematóriumot, amelyben a meggyilkoltak holttesteit semmisítették meg, a gyors evakuálás miatt azonban a gázkamrák megmaradtak, majd a szovjet csapatok 1944 nyarán a belzeci, a sobibori és treblinkai haláltáborokat is elfoglalták. A legnagyobb megsemmisítő központnak és koncentrációs tábornak számító Auschwitz-Birkenaut 1945 januárjában szabadították fel a szovjetek — a korábban nagy sebbel-lobbal elindított evakuálás miatt azonban a Vörös Hadsereg már csak hétezer ötszáz sorsára hagyott foglyot talált a hírhedt haláltáborban. Az utolsó auschwitzi kiválasztási procedúra (a munkára alkalmasakat rendszerint jobbra, míg az arra alkalmatlanokat – így a halálba küldendőket – baloldalra sorolták be) 1944. október 30-án zajlott; a közelgő Vörös Hadsereg hírére Himmler a krematórium-rendszer lerombolását adta parancsba, majd '45 januárjában a nácik a birkenaui gázkamrákat is felrobbantották; a kétségbeesett döntéshozók elrendelték a táborban levő összes fogoly lemészárlását, ezt azonban nem hajtották végre, e helyett az auschwitzi foglyok nagy részét menetelésre kényszerítették nyugat felé (úgynevezett „halálmenetekben”).  A visszavonuló németek a komplexum legtöbb raktárát lerombolták, de a megmaradtakban a szovjetek megtalálták az áldozatok személyes tárgyainak hegyeit —  például több százezer öltönyt, több mint 800 000 női ruhát és mintegy 7 tonna emberi hajat. 

„Arbeit macht frei” - 18 863 szatmári zsidó

hirek/2023/januar/h-1-1.jpg

Az 1940–ben, egy régi, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült kaszárnya épületeit felhasználva alapított auschwitzi koncentrációs tábor volt a marhavagonokban érkező magyarországi és erdélyi zsidóság végállomása is — ide szállították az 1944 április 16–án kezdődött és példátlan gyorsasággal, pár hét alatt lezajlott északkelet-magyarországi és kárpátaljai gettósítás alatt összegyűjtött, teljes magyar vidéki zsidóságot, akikre a lágerben azonnali pusztulás várt; a csekély számú munkaképesnek ítélt ember közül is csak kevesen élték túl a megpróbáltatásokat: a magyar vidék több százezres zsidóságából mindössze néhány tízezren tértek vissza.
És az auschwitzi állomásra érkeztek meg a marhavagonok Szatmárnémetiből is– ahol az egyik legnagyobb és legkompaktabb erdélyi zsidó közösség élt, két zsinagógával, mai napig híres jeshivával, 25 imaházzal, árvaházzal, kórházzal - és környékéről; alig egy hónap leforgása alatt hat szállítmányban 18 863 zsidót víve a haláltáborba. A nagypiac helyén lévő szatmári gettóban majdnem tizenkilencezer zsidónak kellett embertelen körülmények között léteznie két hétig – sokan elhunytak itt, vagy öngyilkosok lettek -, aztán a gettó lakóit marhavagonokba terelték és a vonatok elindulta. Az első szállítmány 1944 május 19-én indult, 3 006 személlyel, az utolsó, a hatodik pedig június 1-jén, 2 615 személlyel. Az emberszállítmányokat tartalmazó szerelvények Kassán álltak meg – itt végződött a magyar és kezdődött a német hatóság hatásköre -, ahol a magyar csendőrségtől átvették őket az SS emberei. A kassai állomás főnöke kimutatást készített az egyes szállítmányok létszámáról, jobb híján az ő feljegyzését használja a szakirodalom, amely 18 866, illetve 18 863 szatmári és Szatmár környéki deportáltról beszél.

hirek/2023/januar/h-2-1.webp

Az auschwitzi I-es tábor bejárati kapja felett az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) cinikus felirat díszelgett, bár semmilyen munka, amit a foglyoknak végezniük kellett, nem tette őket szabaddá, a tisztek olyan reményt keltettek bennük, mintha valami eredménye volna a többletmunkának — minden fogolynak dolgoznia kellett; a hadianyaggyárakon kívül a vasárnapokat takarításra és zuhanyozásra fordították, munkát nem kellett végezni, de kemény munkakövetelmények a gyenge élelmezéssel és higiéniai körülményekkel párosítva a foglyok nagy halálozási arányát eredményezték. A 11. blokk volt a „börtön a börtönben”, ahol a számos szabály megsértőit büntették: a fogolynak napokat kellett eltöltenie olyan szűk cellában, ahol még leülni sem tudott, másokat pedig kivégeztek: agyonlőtték, felakasztották vagy halálra éheztették őket. 1941 szeptemberében az SS mérgesgáz-kísérleteket végzett hidrogén-cianiddal a 11. blokkban: az eredmény 850 lengyel és orosz halott; az első próba 1941. szeptember 3-án volt, ekkor 600 szovjet hadifoglyot öltek meg. A szert, amely a halálos hidrogén-cianid gázt fejlesztette, Zyklon–B márkanév alatt forgalmazták, és eredetileg rovarölőszerként tetűirtásra használták — a kísérletet teljesen sikeresnek nyilvánították, olyannyira, hogy egy bunkert át is alakítottak gázkamrává és krematóriummá (ez a gázkamra1942-ig üzemelt, akkor légvédelmi óvóhellyé építették át). Az Auschwitz II (Birkenau) volt az a tábor, amelyben több százezer foglyot tartottak és 1,1 –1,6 millió embert öltek meg (a meggyilkolt áldozatok pontos számai mai napig nem ismert) — építése 1941 októberében kezdődött, majd a női részleg létesítését 1942 augusztusában kezdték meg. Birkenaunak négy gázkamrája volt, ezeket úgy tervezték, hogy zuhanyozókra hasonlítsanak, ezen kívül négy krematóriuma volt a holttestek elégetésére. 

hirek/2023/januar/h-6-1.jpg

A felszabadítók leírhatatlan körülményekkel találkoztak a náci táborokban, ahol a temetetlen holttestek tömegei feküdtek egymásra halmozva, a túlélők egy része a kényszermunka, az élelemhiány, valamint az éveken vagy hónapokon át tartó kegyetlen bánásmód miatt csontvázakra hasonlított — sokan olyan gyengék voltak, hogy mozogni is alig tudtak, a gyorsan terjedő fertőző betegségek pedig folyamatos veszélyt jelentettek a túlélők, de a felszabadítók számára is, ezért sok tábort fel kellett égetni, hogy megelőzzék a járványok terjedését. 

hirek/2023/januar/h-3-1.jpg

A második világháború után a lengyel kormány döntést hozott Auschwitz I. restaurálásáról, majd a nemzetiszocializmus áldozatainak múzeumává alakították át,  Auschwitz II-őt pedig (hol az épületek tönkrementek), konzerválták, de nem restaurálták. Jelenleg az Auschwitz I. múzeum különböző korok elemeit egységes egésszé összegezi, például az Auschwitz I. gázkamráját (mely a háború vége óta nem létezik) restaurálták, és a kerítést áthelyezték (mivel az épület a háború után készült el, de a múzeum létesítése előtt). Mindazonáltal legtöbb esetben a történeti tényektől való eltérés kismértékű és jól láthatóan jelezve van. Auschwitz II. és a gázkamrák maradványai szintén látogathatók, az auschwitzi koncentrációs tábor a UNESCO Világörökség része listán szerepel — 1996-ban a német kormány január 27-ét, Auschwitz felszabadulásának napját a nemzetiszocializmus áldozatainak hivatalos emléknapjává nyilvánította.

hirek/2023/januar/szerb-antal.jpg

… Nem mellesleg 79 évvel ezelőtt, 1945 január 27–én, azokban az órákban, amikor a Vörös Hadsereg behatolt a hírhedt táborba, pár száz kilométerrel nyugatabbra egy másik táborban, Balfon puskatussal verte agyon a nyilas keretlegény az egyik legkiválóbb és zseniálisabb magyar irodalomtörténészt és írót, Szerb Antalt — mert a kor törvénye szerint nem minősült echte magyarnak.

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Az Európai Unió antiszemitizmus elleni stratégiát készít

Az Európai Bizottság az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében és az európai zsidó élet előmozdítása érdekében stratégiát dolgoz ki ebben az évben, ezzel támogatni kívánja az európai uniós tagországok tevékenységét az említett területeken - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Külföld

Megemlékezést tartottak a volt auschwitzi náci német haláltáborban

Az áldozatok emléke előtt tisztelegtek vasárnap, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján a volt auschwitz-birkenaui náci német haláltáborban. Az idei megemlékezést a koronavírus-járvány miatt részben a világhálón szervezték - közölte az MTI-vel az auschwitzi emlékmúzeum.
Magazin

Újból megnyílt az auschwitzi múzeum

Megnyílt szerdán a látogatók számára az auschwitzi múzeum, a bizonyos korlátozásokkal újból látogatható emlékhelyet március 12. óta zárva tartottak a koronavírus-járvány miatt.